Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Lengyel András: Buzinkay Géza sajtótörténeti összegzés-kísérletéről
124 azaz az 1922 és 44 közötti időszakot. A fordulat, amely a Monarchia fölbomlásával következett be, ennyiből is kitetszik: 1918 bizony, akárhogy nézzük, sajtótörténeti szempontból is fordulópont, és – egyáltalán nem mellékesen – egy nagy korszak lezárulása. A könyv nagy hozadéka, hogy ennek a – mai perspektívából – immár termékeny fénykorszaknak a sajtótörténeti karakterét minden korábbinál pontosabban érzékeltetni tudja. Hogy mi minden történt, mi minden jött létre vagy erősödött meg a ‘liberális félszázad’ sajtóéletében, azt a legtömörebben s legplasztikusabban az ide vonatkozó részeket tagoló alfejezetek címei fejezik ki. Puszta felsorolásuk is beszédes (mert a szerző ért ahhoz, hogy a valóban lényeget kiemelő szempontok szerint tagolja szövegét). Az 1860–80 közötti rész alfejezetei ezek: Önálló magyar sajtópolitika és a Miniszterelnökségi Sajtóosztály felállítása. – Laptulajdonos részvénytársaságok alakulása: az Athenaeum és a Franklin-Társulat. – Önálló állami hírszolgálat: a Magyar Távirati Iroda. – Az újságírás szakmává válása. – A tárca: Kecskeméthy Aurél és Ágai Adolf. – A modern magyar hírlapok új műfajai, az interjú és a riport. – A riport megjelenése és következményei. – A kormánypárti sajtó. – A politikai leleplezés meghonosítója: Csernátony Lajos. – A kormányok ellenzékeinek sajtója. – A Borsszem Jankó és a politikai vicclapok. – Az erdélyi és magyarországi helyi sajtó. – Tömegsajtó-törekvések olvasó tömegek nélkül: Wodiáner és a Légrády Testvérek. – A liberális és az antiszemita sajtó ütközete. – Az érdeklődő polgár folyóirata, a Magyar Salon. – Az illusztrált családi hetilapok. – Az 1880-as évektől 1918-ig terjedő rész alfejezete: A sajtóvállalkozás. – A budapesti sajtónegyed. – A vidéki sajtó. – Az újságíró és helye a társadalomban. – A sajtóélet zsidó szereplői. – Női lapok és újságíró nők. – Újságírói körök, egyesületek. – A riport és a riporter. – A hirdetés és a közgazdász újságíró. – A posta és a rikkancsok. – A krajcáros tömegsajtó. – A véleménysajtó és a vezércikk: Mikszáth Kálmán, Rákosi Jenő, Vészi József, Ady Endre. – A kormánypárti sajtó. – A Monarchia magyarországi napilapja: a Pester Lloyd. – Ellenzéki hírlapok. – A sajtóvállalkozás csúcsa: Miklós Andor és Az Est. – A politika perifériája: vicclapok és karikatúrák. – Képes szépirodalmi hetilapok és magazinok. – Világnézetek és folyóiratok. – Csaták a sajtó szabadsága körül: az 1914. évi sajtótörvény. – Első világháború: haditudósítás és hadicenzúra. – A harmadik fejezet viszonylag rövid, alfejezetei nincsenek is. A negyedik rész megint tagoltabb, az alfejezetcímek itt így alakulnak: A sajtóélet szabályozása, irányítása és felügyelete. – A nemzeti hírügynökség. – Támogatás és mecenatúra. – Újságírók, publicisták. – Az újságíró nők térhódítása. – Új hasadás: népiek és urbánusok. – Újságíró szervezetek. – A kormánysajtó. – A Központi Sajtóvállalat. – A jobboldali pártok és csoportosulások lapjai. – Az Est-lapok és a Pesti Hírlap. – Ellenzéki változatok: a Korunk Szava és a Népszava. – Irodalmi és társadalmi folyóiratok. – Képes magazinok. – A határokon túli magyar sajtó. – Zsidótörvény, Sajtókamara és hintapolitika. – A nemzet mentsége: a Magyar Nemzet. – 1944: nyilas terror a sajtóéletben. A négy nagyfejezet alfejezeteinek cím szerinti felsorolása akár e részek tartalomjegyzékének is felfogható, de, vegyük észre, jóval többről van szó. Ez egy szerkezeti váz, egy „tematizáció”, amely megadja a folyamat egy lehetséges elbeszélésének történeti értelmezési keretét. Ez a keret újszerű és lényeglátó, kivált az első két nagyfejezet esetében. (A negyedik esetében már kevésbé osztom a szerző meglátásait, bár azok is belül vannak a szakmai vállalhatóság körén. Arról van csak szó, hogy én „szélsőségesebben” fogalmaznék, interpretációm – ahogy mondani szokás mostanában – sarkosabb, „megosztóbb” szerepű lenne.) Egészében azonban ez az értelmezési keret a későbbi, részletezőbb (s persze óhatatlanul nagyobb terjedelmű) sajtótörténeti monográfiák számára is jó kiindulópontot jelentenek. S – mostani rendeltetésüknek megfelelően – a magyar sajtótörténet iránt érdeklődő olvasóknak éppúgy szemléleti eligazodást adnak, mint a szakszerűségre törekvő kutatóknak. Az egyes alfejezetek kidolgozottsága (értsd: „részletezettsége” és terjedelme)
