Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Lengyel András: Szerkesztett-e a főszerkesztő? (Ignotus és a Nyugat viszonyához
90 1911/12-re ez be is következett. Első menetben ugyan a munkatársi gárda Osvát melletti kiállása, kávéházi „flottatüntetése” Osvát „győzelmét” és Hatvany „bukását” eredményezte, Ignotus és Ady pedig, kénytelen-kelletlen, ebbe bele is törődött, de a pénzügyi finanszírozás – Hatvany kiválásával bekövetkező – felborulása újra nyitottá tette a kérdést. Az irodalomszociológia nagy realitásai Osvát „esztéticizmusa” ellen dolgoztak. (Nem véletlen, hogy Osvátnak a Nyugat előtti lapügyletei rendre igen hamar elvéreztek.) S ha csak egyedül Osváton múlott volna minden, a Nyugat is hamar bedöglött volna. A Nyugat ból is csak egy új Figyelő , azaz egy laptorzó maradt volna. A modern magyar irodalom (s a Nyugat ) szerencséjére azonban az okos, s Osvátnál lényegesen gyakorlatiasabb, az irodalom szociológiai realitásait sokkal jobban érzékelő Ignotus sajátos szerepet vállalt magára. Méltányolta Osvát irodalmi érzékét, ügyszeretetét, a kéziratok kiérlelésében és összerakásában megvalósult értékes teljesítményét, de Osvát túlhatalmát ellensúlyozni, korrigálni próbálta. S amikor Hatvany Nyugat ra fordított pénzének elveszítése végveszélybe sodorta a Nyugat ot, bonyolult (s az irodalomtörténet- írás által mindmáig át nem látott) pénzügyi manőverekbe bocsátkozva, megmentette a lapot. Akciója azonban a szerkesztőségen belüli erőviszonyok átrendezésével járt együtt: a főszerkesztő maga is szerkeszteni akart. 2 A változásokat Ignotus a Nyugat 1912. július 1-jei számában jelentette be, A Nyugat olvasóihoz címzett szerkesztői beköszöntőjében: „ A Nyugat ezen számával s most kezdő kötetével, a Nyugat, Irodalmi és Nyomdai részvénytársasággal való barátságos egyezkedés után, e folyóirat az én tulajdonomba megy át, és, mivel Osvát Ernő barátunk egyéb munkássággal egyebütt van lekötve, átveszem a szemle szerkesztését s az azzal járó felelősséget is. ” (Nyugat, 1912. II. 1.) A személyi változások jeleként Osvát és Ady „helyet cserélt”, Ady lett az (egyik) szerkesztő, Osvát pedig „lecsúszott” a főmunkatársak közé. Az irodalomtörténet-írásban sokszor ismételt, mára már közhelyszámba menő vélekedés, hogy Osvát és Ady helycseréje puszta formalitás volt. Ady nem szerkesztett, Osvát pedig, a háttérből, folytatta, amit addig is csinált: szerkesztette a Nyugat ot. Ebben a vélekedésben annyi helytálló, Adyt alkata, életmódja, betegsége alkalmatlanná tette a szerkesztésre. (Szerkesztői címe a Hatvany kiszorulásával járó érdeksérelmeit volt hivatott kompenzálni – s elsősorban „kifelé”, az olvasóknak szólt.) De Osvát szerepe a Nyugat nál bizonyosan megváltozott, redukálódott. A döntéseket Ignotus mint laptulajdonos főszerkesztő magához vonta, s bár Osvátot teljesen elejteni nem volt szíve (nem is lett volna helyes), Osvát addigi – s Ignotust magát is frusztráló – omnipotenciáját megszüntette. Hogy az 1912. július 1-jei számtól maga Ignotus szerkesztett s hozta meg a főbb döntéseket, annak jó néhány jele van. Egyikre-másikra korábbi írásaimban már magam is utaltam – most célszerű áttekinteni ezeket az egy irányba mutató, s a Nyugat története szempontjából egyáltalán nem lényegtelen jeleket. 3 Ignotus bejelentése, hogy átvette a szerkesztést, önmagában nem perdöntő, bár nehéz elképzelni olyan laptulajdonos főszerkesztőt, aki nem szól bele saját lapja szerkesztésébe. (Így tette ezt, tudjuk, A Hét nél Kiss József, és így tette később a Pesti Napló t megvásárló Hatvany Lajos is. A kettős pozíció lehetőségeivel nehéz nem élni.) De ha magát a Nyugat ot is szemügyre vesszük, a közölt szövegek rendre Ignotus preferenciáira vallanak. S együtt azt igazolják, csakugyan ő (s nem például Osvát) szerkesztette a lapot.
