Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Helytörténet és országtörténet: kapcsolatuk alakulása
10 A helytörténet mint helyi történet emancipálódása A 20. század kezdetétől egyre inkább érlelődött a történetírói paradigmaváltás igénye, amely az Annales francia történeti folyóirat körül összegyűlt történészek és társadalomkutatók későbbi munkásságával adott új értelmet a helyinek az országos történethez fűződő viszonyát illetően. Erre akkoriban François Simiandnak a francia államtörténet-írást bíráló eszmefuttatása utalt explicit módon. Simiand arra kérte a történészeket, hogy adják fel helytelen beidegződéseiket, azon „törzsi ködképeiket”, melyek szerint a politikatörténet-írás az egyedül legitim történészi beszédmód. „A »politika ködképe«, azaz a politikai tények, háborúk stb. tanulmányozásának túlsúlya, vagy legalábbis az azokkal való szüntelen foglalatoskodás, amitől ezek az események túlzott jelentőséget kapnak. […] A politikai tényeket persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, de szükséges, hogy azok elveszítsék teljesen jogosulatlan kitüntetett szerepüket, amelyet a történetírás egyéb ágainak kutatásaiban is őriznek.” 21 Némi szerény előzménnyel a háta mögött (Tagányi Károly) idehaza Mályusz Elemér pendítette meg elsőként egy olyan történetírás elvi lehetőségét, amely nem az amatőr helytörténetírás és a professzionális ország- vagy nemzettörténet-írás dualizmusában mozog. Mályusz már kutatói pályája kezdetén, a húszas évek elején javasolta a német „territoriális történetírás” szemléleti gyümölcsöztetését magyar földön is. 22 Milyen kapcsolatban áll vajon ez a német történetírói gyakorlat a szorosan vett helytörténettel? A voltaképpeni helytörténet, fejtegeti Mályusz, „egy közösség múltja”, a territoriális történelem pedig lefedi azoknak a kisebb-nagyobb területeknek a múltját, ahol „valamely személy vagy testület saját jogánál fogva fejedelmi hatalmat gyakorol, legfejlettebb alakjában pedig szuverén államhatalomnak az alapja” . 23 Mályusz olyan helytörténet művelése érdekében emelt szót ezúttal, amely „mintegy középső helyet foglal el az »Ortsgeschichte« és a »Territorialgeschichte« között” . 24 Ezen pedig azt értette Mályusz, hogy nálunk nem a német értelemben vett territoriális történetírásra van égetően nagy szükség, mivel alig két-három, a németekéhez fogható territóriumra akad idehaza pozitív példa a közeli és a távolabbi múltban (Magyarország, Erdély, Horvátország, Szlavónia, a délvidéki Bánság). Sokkal inkább a megyei territóriumokra irányuló helyi kutatások kerülhetnének magyar földön a történetírás napirendjére. Azért sikkadt el korábban – Mályusz szerint – ez a területi fókuszálás, mert a német territóriumoktól eltérően a mi megyéink sohasem alkottak intakt politikai egységet, 21 François Simiand: Történeti módszer és társadalomtudomány. Kritikai tanulmány Lacombe, illetve Seignobos urak újabban megjelent könyveinek apropóján. In: Benda Gyula–Szekeres András, szerk.: Az Annales . A gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet francia változata. L’Harmattan – Atelier, Bp., 2007. 71. Ennek a diskurzusváltásnak a körülményeiről bővebben szól: André Burguière: The Annales School. An Intellectual History. Trans. Jane Marie Todd. Cornell University Press, Ithaca, 2009. 3–4, 260 (5. jegyzet). 22 Mályusz Elemér: A helytörténeti kutatás feladatai (1923–1924) . In: Uő: Klió szolgálatában . Válogatott történelmi tanulmányok. Szerk. Soós István. MTA BTK, Bp., 2003. 493–512. 23 Uo. 493. 24 Uo.
