Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Lengyel András: Egy „könyvszerűtlen” perióduszáró könyv: az Olvasás közben
76 Kételyeit itt a keresztre feszített belső vizionálásaként mondja ki: „Hátha csak káprázat [ti. az igazság]? Hátha minden csak káprázat volt? / Hátha csak böjtök látomása volt, tűnődések megjelenése, álmoknak tükröződése? / Hátha csak csalódás volt, mint a hideglelősöknél látni? Becsületes csalódás, jó lélekkel elhitt csalódás, a valóság minden megfogásaival megfogható csalódás, de mégis csalódás? / […] / S ha mégsem ő volna ama küldött: kicsoda ő akkor?” (47.) Az érzelemben, a haldoklás végső, mindent végletes élességgel felvető pillanatában a szerep és az önazonosság is érvénytelenedik: „Bősz fájdalom nyílalt át rajta. Megint érezte magát, egész testét, a keresztfán. Egy percre csak, de e perc alatt, az élet utolsó nyilallatával: gyanú, gyanú, gyanú cikázott végig kihűlő testén, révülő elméjén.” (48.) Az utolsó szavak pedig már a legitimációvesztés élményét mondják ki: „Elóhi, elóhi! – kiáltott nagy felszóval a haldokló – , lama sabaktani, miért hagytál el engem!” (48.) Ez a leírás nem a bibliai hermeneutika egyik (lehetséges) változata, ez szimbolikus aktualizáció: a küldetésnek mint szerepnek az elvesztése, a szerep betöltőjének magára maradása. Ez implicit, de jól megfogható önvallomás – bibliai jelmezben s bibliai szcenikával. A harmadik címes írás A Malthus evangyéliomából . Ebben Ignotus, legalábbis egyik konzervatív értelmezője szerint, a kétgyermek-rendszert ostorozza, az evangéliumok stílusában. Maga az írás azonban mást mond, s jóval összetettebb. Mindenekelőtt: aktuális szöveg, de szövegközi utalásokkal sűrűn átszőve. A cím mint olvasási utasítást is adó paratextus, kettős vonatkoztatási rendszert hoz játékba. Malthus neve egy széles körben ismert, és sokak által elfogadott demográfiai elméletre utal, annak reflektálása. Az evangélium mint műfaj-meghatározás pedig a zsidó-keresztény szent könyv retorikai és morális kontextusába helyezi bele a demográfiai problémát. Maga a szöveg: szófordulataival, archaikus beszédmódjával elég nagy mértékben bibliai idézetmontázsként is olvasható – azaz, az idézett frazémák a szent könyvvel kapcsolják össze az írást, az idézetek elrendezése és összekapcsolása, a montázs pedig az aktuális intenciót juttatják érvényre. A biblikus allúziók nyilvánvalóan a „modern” probléma történeti eredetére, előzményeire és értelmezhetőségére utalnak vissza, s egyben a problémaértelmezés szakrális jelentőségét is jelzik. (Hogy mekkora eredménnyel, az külön kérdés: a konzervatív kortárs, láttuk, mindebben csupán érdeklődést keltő stíluskérdést vélelmezett.) A gyerekszám csökkenése, a családonkénti egy vagy két gyerek, amelyet demográfusok is szeretnek a modern racionalitás számlájára írni, így a szövegben nem csupán modern, hanem egyetemesebb és általánosabb problémaként jelenik meg: „S nem találtaték kis gyermek országszerte a hajlékokban, hanemha egy és ritkán ha kettő.” (98.) Az Úr persze e gyakorlat ellen szól: „Avagy nem mondá-é az Úr: hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámláltathatik, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod: így lészen a te magod? / S nem ölé vala meg az Úr Onánt, ki nem akart az ő báttyának magot támasztani?” (99.) Első megközelítésben így a gyerekszám korlátozása bűn, a gyakorlat gyűlöletes, a probléma pedig gazdaságilag is értelmezhető: „Az aratásra való gabona sok lészen, de az arató kevés lészen.” (99.) Mindez azonban egy második megközelítésben cáfolódik, sőt visszájára fordul. A „gazdasági” szempont az új tapasztalat szerint másképpen érvényesül: „Mert mi vetünk és aratunk és csűrbe is takarunk, mindazonáltal minél több az arató, a gabona annál kevesebb . ” (100.) „S könnyebb a tevének általjutni a tű fokán, s könnyebb a gazdagnak béjutni a mennyeknek országába, mint a szegénynek megnyerni, amit kér, a keresőnek megtalálni, amit keres, és a zörgetőnek megnyittatni.” (100–101.) A következtetés kézenfekvő: „Mert szoros kapu és keskeny út, amely viszen az életre, s nem találjuk meg azt, hanemha [= csak ha] kevesen vagyunk.” (101.) Vagyis a (modern) tapasztalat más, mint amit az Úr posztulál. Ez az érvelés, történeti értelemben, persze nem teljesen ellentmondásmentes. Ignotus idejében például éppen a premodern paraszti tömegek gyakorlatát nem korlátozta ez a tapasztalat (a parasztcsaládokban éppen a sok gyerek volt az általános), a születés-
