Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
73 be, és közben egyet sem hagytam ki, pedig általában úgy szoktam verseskötetet olvasni, hogy ide-oda belenézek, és azt a verset keresem, azt az egyet, amelynél fogva az összeset meg tudom érteni. – Köszönöm, igazán nagy dicséret. – Nem sebtében, nem sietve, egyre nagyobb figyelemmel, könnyedén koncentrálva, élvezettel követtem a gondolatmenetedet azalatt a harminc perc alatt. Vettem az üzenetedet, ezzel igazolom, amit az imént mondtál. Először az időrend logikáját kerestem benne, de az nem vált be, például van olyan versed, amelynek a végére oda van írva, hogy 1973tól 2001-ig írtad, s egy 1985-ös és egy 1964–1992-es dátumú közé van ékelve. – Több vers után két időpont szerepel; az első évszám a első kísérlet időpontja, közben mindig elő-elővettem és igyekeztem továbbvinni, de nem sikerült, vagy kevésbé sikerült, elégedetlen voltam vele, majd egyszer véglegesítettem, ennek a gesztusnak az időpontját rögzíti a második évszám. A második évszám nem a vers halálának az időpontja, nem azt jelenti, hogy addig élt, béke poraira, hanem az utolsó forma keletkezésének az időpontja. – Az elmúlt évtizedben mintha jobban odafigyeltél volna a történelemre, például A film című versre gondolok, amely ötvenhatról szól. – Nagy hatással volt rám, hogy az Ötvenhatos Intézetbe kerültem, történészek közé. A történelmet mindig nagyon szerettem; előző beszélgetésünkön mondtam is, hogy igazából talán ezt a szakot kellett volna választanom. Történészek között dolgozom, és történelemkönyvek között élek, történelemkönyveket vásárolok, dolgozok fel, ami előbb-utóbb meg is érint. Lenkey János című versem, amelyről az imént beszélgettünk, egy korábbi időszakomból való, bizonyíték arra, hogy a történelem már az intézet előtt is izgatott. Bizonyos történelmi csomópontokat, persze csak spontán módon, megpróbálok rögzíteni. Ad abszurdum: minden vers a történelmet rögzíti. Néha szinte már afelé hajlok, hogy én is lábjegyzeteket írjak a verseim alá, mint a történészek. Némely költőnk műveli is, én azonban máshogy képzelem, de hiába képzelem máshogy, formailag ugyanolyan lenne, s még az a látszat vetülne rám, hogy én is magamra öltöttem ezeknek a költőknek a modorát, pedig ettől a sorozatmodortól éppen sorozat volta miatt idegenkedem, ebbe a láncreakcióba nem szeretnék belekeveredni, az én lábjegyzeteim históriai eligazítások lennének, a formai azonosság azonban visszatart. – Jó lenne, ha főleg az újabb versek közül egyet-kettőt felolvasnál. – A 116-ik oldalról olvasom el a Stichomythiá t. 11 Színpadi műszó: két szereplő pengét vált. – Szópárbaj. – Igen, az. Mielőtt felolvasom, elmondom azt a filológiai apróságot, hogy minden második sor kurzívval van szedve, amelyek Vas Istvántól származnak, tehát 11 A vers tehát a Bizonyos értelemben című könyvem 116. oldalán olvasható.
