Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Juhász Ferenc: Napló (1984 – közreadja Juhász Ferencné dr. Kilián Katalin)
37 – de mekkora az az egynemű üveg-térfelület, ami önmagába nem roppan, ami kibírja azt a nagy térfeszültséget? (Új anyagok: űrhajók, atommáglyák-mondom, nem cellás, ólomkeretes, facettás megoldás!) (San Francissal és /Szulázzsal/ Soulage együtt vállaljátok.) Aztán: ami nem kollabál az egynemű óriás térfeszültségben, mint a szupernova. A növekedés meddig tarthat. Növekedés és összeroppanás. Írás, szövegszakítás-gyűrések. A megcsomózott vászonra szövegek megszerkesztett lapjait ragasztja, aztán széthúzza a vásznat, a nyomtatott lapok csipkésre összevissza szakadnak, csipkeszöveg-törmelék, foszlány-repkény-költészet. Bül-bül szavú rózsa. Aztán fehér a fehérben – kérdés. „Alig érti valaki, tévút volt, mondja, Velencében is azt akartam. Mindent befesteni fehérrel, mint a sárból még a szobahajlatot is. A fény fehérből jöjjön, hogy aki benne van, mint a lilában, úgy lásson, hogy a fehér már lila. (Hisztérikusok látása). Egyet láttam, fehér vászonra fehér óriás gyűréslombok, gyűrésliliomok. Mint a tisztaság. De bepiszkolódva, mert a vászon érik, sárgul. Megható és gyönyörű így is. (Elkérem a fehér kiállítás meghívóját.) Fourniernál volt. Simon nyílt, nyitott most. Sokkal nyíltabb, és nyitottabb, mint 1979-ben. Beszélgetés még – a francia „barokk” ami nincs, külsődleges mai írók. Nem a Biblia kell, de az Egyház Ellenreformáció-Luther-ellenesség. Inkább rokokó, mint igazi barokk! * Megérkezésem után délután 2 kor telefon haza Katinak! Kati este ½ 10kor telefonált. * Simon: „Szöveg, szöveghullámzás, szövegömleny, szöveg-áttünés, szöveg- kocsonyahalmaz, örvénylő-áramló érhetetlen szövegek egymáson kavargása és hömpölygése” – ezt én mondom így, Ő valahogy másképp, szöveghalmazok egymásban és egymáson, abból legyen aztán valami megsejthető, hogy mi is az valójában, de csak talán. Barátságok – Juhász Ferenc és Hantai Simon Hantai Simon és Juhász Ferenc barátsága, a XX. század két kiemelkedő művészének szellemi közösségét jelenti, ami halálukig tartott. Egy faluból /Bia/ származtak. Juhász Ferenc 1956-ban, a Rövid vallomás magamról írásában azt mondja: „Diákévem nyarait átdolgoztam, estéit meg virradásig, lobogó olvasással töltöttem… Ezidőtájt lett barátom, illetve lettem tanítvány barátja egy nálam öt évvel idősebb festőnövendéknek,