Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2018 / 6. szám - Juhász Ferenc: Napló (1984 – közreadja Juhász Ferencné dr. Kilián Katalin)

37

– de mekkora az az egynemű üveg-térfelület, ami önmagába nem roppan, ami

kibírja azt a nagy térfeszültséget? (Új anyagok: űrhajók, atommáglyák-mondom,

nem cellás, ólomkeretes, facettás megoldás!)

(San Francissal és /Szulázzsal/ Soulage együtt vállaljátok.) Aztán: ami nem

kollabál az egynemű óriás térfeszültségben, mint a szupernova. A növekedés

meddig tarthat. Növekedés és összeroppanás. Írás, szövegszakítás-gyűrések. A megcsomózott vászonra szövegek megszerkesztett lapjait ragasztja, aztán

széthúzza a vásznat, a nyomtatott lapok csipkésre összevissza szakadnak, csipkeszöveg-törmelék, foszlány-repkény-költészet.

Bül-bül szavú rózsa. Aztán fehér a

fehérben – kérdés. „Alig érti valaki, tévút volt, mondja, Velencében is azt akartam.

Mindent befesteni fehérrel, mint a sárból még a szobahajlatot is. A fény fehérből

jöjjön, hogy aki benne van, mint a lilában, úgy lásson, hogy a fehér már lila.

(Hisztérikusok látása). Egyet láttam, fehér vászonra fehér óriás gyűréslombok,

gyűrésliliomok. Mint a tisztaság. De bepiszkolódva, mert a vászon érik, sárgul.

Megható és gyönyörű így is. (Elkérem a fehér kiállítás meghívóját.) Fourniernál

volt. Simon nyílt, nyitott most. Sokkal nyíltabb, és nyitottabb, mint 1979-ben.

Beszélgetés még – a francia „barokk” ami nincs, külsődleges mai írók. Nem a

Biblia kell, de az Egyház Ellenreformáció-Luther-ellenesség. Inkább rokokó, mint

igazi barokk!

*

Megérkezésem után délután 2 kor telefon haza Katinak!

Kati este ½ 10kor telefonált.

*

Simon: „Szöveg, szöveghullámzás, szövegömleny, szöveg-áttünés, szöveg-

kocsonyahalmaz, örvénylő-áramló érhetetlen szövegek egymáson kavargása és

hömpölygése” – ezt én mondom így, Ő valahogy másképp, szöveghalmazok

egymásban és egymáson, abból legyen aztán valami megsejthető, hogy mi is az

valójában, de csak talán.

Barátságok – Juhász Ferenc és Hantai Simon Hantai Simon és Juhász Ferenc barátsága, a XX. század két kiemelkedő művészének

szellemi közösségét jelenti, ami halálukig tartott. Egy faluból /Bia/ származtak. Juhász

Ferenc 1956-ban, a

Rövid vallomás magamról írásában azt mondja: „Diákévem

nyarait átdolgoztam, estéit meg virradásig, lobogó olvasással töltöttem… Ezidőtájt lett

barátom, illetve lettem tanítvány barátja egy nálam öt évvel idősebb festőnövendéknek,