Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Patak Márta: Mindig péntek
8 ötvenet, a város leghíresebb prímását hívta az ablaka alá, az hegedülte bele még pirkadat előtt a júliusi éjszaka csöndjébe, hogy Csak egy kislány van a világon , az asszony meg a másik oldalára fordult, állítólag még el is mosolyodott közben, mert azt hitte, álmodik. Ha jobban figyelek, a pékhez menet éppen láthattam volna, mikor áruszállításkor maga elé köti sötétkék köpenyét, abban megy ki a speditőr kocsihoz, hogy ellenőrizze, egyezik-e a szállított mennyiség a rendeléssel, nem hiányzik-e belőle egy-két üveggel, résen kell lennie, nehogy becsapják, Fő a bizalom, de legfőbb az elővigyázatosság!, és közben mosolyog, kacsingat hozzá, nehogy a fuvaros esetleg magára vegye, mert ő szánt szándékkal senkit meg nem sértene. Nyitáskor kiáll a kocsmaajtóba, mint régen, lesi a szomszéd péket, mikor jön végre elő, mikor adja át a boltot a nappali műszaknak, hogy betérhessen hozzá a szokásos reggeli kávéjára, mert semmi mástól nem tud elaludni, kizárólag az ő zaccos kávéjától, ezt mindig megjegyzi, ő meg csak ingatja a fejét, mosolyog, mikor megjelenik, kicsit nyújtózkodnia kell, hogy fölérje, úgy lapogatja meg a termetes pék széles hátát, az meg előre-hátra imbolyog közben, mintha egyensúlyát vesztené az ütéstől, himbálózik hatalmas felsőteste a törzsén, mint a nád bugája a lenge szélben, és félhangosan dohogva bizonygatja, hogy zaccos a kávéja, mert túl finomra van darálva, átmegy a szűrőn, túl hirtelen folyik le, nem is csoda, hogy zaccos lesz, ámde ő se rest, hamar kész a válasszal, Nem is ízlene, ha nem lenne zaccos a vége, látom az arcodon, szinte élvezed, hogy az utolsó kortyokkal együtt rághatod a kávétörmeléket!, és így mennek be a kocsmába, egymást taszigálva, hogy ki lépjen be elsőnek, a kocsmáros a péket engedné előre, mégiscsak ő a vendég, a pék azonban lemond elsőbbségéről, Ki tudja, milyen jómadarak vannak odabent, találjon el téged a kés, ha a nyíló ajtó felé röpítenek egyet!, mire a kocsmáros: Nem úgy van az, vendégé az elsőbbség!, aztán végül a pék nem teketóriázik, betuszkolja maga előtt a kocsmárost, két kézzel vállon ragadja, egyszerűen maga elé tartja, mint valami pajzsot, és úgy megy be utána. Hozzátartozik ez a játék a kora délelőtthöz. A várakozás, egymás kölcsönös ugratása, Mikor akarod már abbahagyni, sose unod meg?, Nem elég, hogy egész éjjel a műhelyben vagy, mit akarsz még?, Ellenőrzöd, hány sós kiflit adott el a lányod, és hányat evett meg? A folytatás pedig a kávé melletti terefere, némi keserűséggel a hangjukban azon élcelődnek, hogy hála a rendszernek, fizetett alkalmazottak lehetnek saját boltjukban, még jó, hogy a házukat nem találták annak idején túl nagynak a családjukhoz mérten, és nem költöztettek be melléjük még egyet, ezt már a kocsmáros teszi hozzá, mire a pék csak legyint, Várd ki a végét, még azt is megérhetjük egyszer. Jó órán keresztül tart ez a reggeli diskurálás, a pék időnként azzal köszön el a kocsmárostól, Na, jól kibeszélgettük magunkat, annyira fölébredtem, mehetnék vissza a kemence mellé, akárhány kávét ihatnék, most nincs az a kávé, amitől elaludnék, még a tiedtől se, pedig abba biztos altatóport keversz, leteszem a fejemet a vánkosra, és már alszom is, sokszor még az ágyamig se találok el, leragad a szemem útközben!, a kocsmáros meg nevet, Javíthatatlan vagy, pajtás, javíthatatlan, mondd azt, hogy keveselled az éjszakai termést, mert elaludtál közben, valld be, hogy hunytál egyet a péklapát mellett!
