Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Kovács Krisztina: „Mélységes mítoszok” (Mohai V. Lajos: A drága váza)
143 a mikroszkopikus és hiperérzékeny közelhajolás, ahogy Michelangelo Antonioni kultikus filmjében ( Nagyítás – Blow-Up , 1966), úgy itt, e textusokban is végül az egyes elemek kontúrjainak elhomályosodásához vezet. Máshogy azonban, sugallja Mohai, ne is kezdjünk hozzá az önértelmezéshez vagy a szépirodalom olvasásához. Persze ebben olyan komoly ihletői vannak, voltak, mint a „pontosságot” esztétikája alappillérévé tevő, de annak lehetetlenségével ugyancsak számot vető Mészöly Miklós, vagy a tárgyakat, a szépirodalom és a hétköznapiság „figuráit” egyaránt kitartó imádattal körülrajongó Tolnai Ottó. A kettejük prózáiról szóló írások A drága vázá ban is fontos helyet kapnak. Nem meglepő, de kétségtelenül megkapó a ragaszkodás ehhez a tradícióhoz: a töredékekből egészet formálni akaró szerzők és művek szenvedélyes olvasása talán az egész Mohai-oeuvre legfontosabb invenciója. A drága váza szövegei közt kutatva olyan irodalomtörténész „cédulázásait”, olvasónaplójának szeleteit kapja meg az olvasó, aki az egész megértésének vágyával szalad neki a töredékes formáknak, ám e megértésről mindig is tudja, nem elérhető. Az alkotó a foszlányok, emléktöredékek, hangulatok prizmáján átszűrődve tekint az irodalomra, számára nem kérdés, ez valóban az egész világ. Hogy élet és irodalom egybecsúsztatható, hogy a kozmosz legyen benne a könyvben, az ideális persze az lenne, ha egyetlen könyvben, mindez a kritikus-irodalomtörténész-szépíró finom, és sokszor valóban lírai hangon megszólaló tanulmányainak, elemzéseinek egyik legfontosabb tapasztalata. Éppen ezért nem lepődhetünk meg, hogy a cédulázó írók portréjának felvázolása általában a legrokonszenvesebb számára. A Tolnai Ottóról szóló elemzésben ( Ott, helyben: Cédulák Tolnai Ottó világáról ) a cédulák (íróé és irodalomtörténészé) valóban a fragmentáltság, a nagy egészet valamilyen kis szeletekből létrehozni vágyás attribútumai. Ebben a hagyományban a folyamatosság, a kontextualizálás vágya a legerősebb, Kosztolányi Gőzfürdő című novelláját pedig Tolnai magyarkanizsai fürdőjének reprezentációjával összehasonlítva újfent a közép-európai vidékiség problémáin morfondírozik el az értelmező. Beszédes e szempontból a tanulmánygyűjtemény címe, melyet Mirko Kovačtól, egyik kedvenc írójától kölcsönöz az elemző. A „drága váza” eredeti megjelenési helyén és a Kovačról szóló könyvbeli nekrológban is a szöveg metaforája. Az Ota Pavel vagy Hrabal írásait elemző esszékben a közérzet és a tér elemzése a mélystruktúrákig kanyarog, ahogy A kocsma emlékezik: Tandori Dezső rajzai egy belbudai kocsmá- ban című alkalmi írás is „a közép-európaiság leginkább átélhető élményeként” fogalmazza meg a kocsmai „kiállítótérben” életre kelő Tandori-rajzokat. „Mohai otthonossá teszi az ész dolgait” – olvasható éppen Tandoritól az idézet A drága váza borítóján. Nem történik ez máshogy a Mándy-prózáról írt esszében ( Mándy Iván Budapest-mítoszához ) sem, mely a Budapest-irodalom felől, a monarchikus nosztalgia irányából közelíti meg ezt az újabban szerencsére újra fókuszba kerülő életművet. A Mészöly Miklós prózájáról írt kis karcolat ( Mi változott volna? A világ? ) a Mészöly-oeuvre leglényegesebb pontjaira világít rá, amikor választott tárgyát így jellemzi: „talán az utolsók egyike”, aki a „posztmonarchiás magyar vidék koloritját őrzi”. (141.) A kötet számos rövidke írása talán emlékezetesebb pillanatokkal ajándékozza meg az olvasót, mint a hosszabb elemzések, éppen mert szerzőjük könnyed eleganciával felvázolt irodalmi portrévázlatai. A Bordélyirodalom című valóban csak skiccnek szánt lakonikus esszé a sűrítés egyik legtanulságosabb momentuma: egy nyúlfarknyi cikkben a modernség magyar irodalmának egyik legfontosabb „mágikus” helyét rajzolja körül, mellékesen olyan sokáig feledésre ítélt textusokat vonva be az elemzés argumentációjába, mint Kiss József nem igazán jó, ám annál tanulságosabb tárcaregénye, a Budapesti rejtelmek . Az Írók a jövő ételeiről , az Álmoskönyv helye vagy az Íróbérek, 2000 , bár félig-meddig ugyancsak alkalmi írások, relevanciájuk 2016-ban is erősnek bizonyul. Ezek a darabok a professzionális,
