Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
62 – Monostori Imre azt írja, hogy ez az első rejtélyes évtized az életedben, a „csendes évtized” , a hetvenes évek. Ahogy megfejti, nemcsak a Kilencek, az egész nemzedék, negatív élményeivel, tapasztalataival, a közösségi eszmények, a közösségi normák bomlásával, pusztulásával van összefüggésben. Mi történt veled, mi volt ez a gyötrelmes állapot? – Csendes évtized volt. Kaposváron alig termett valami. A hétköznapokban látszólag jól megvoltam, szellemileg viszont elég kopáran éltem. – Magánéletbeli válság is ért? – A végén már az is hozzájárult, de az már csak a legutolján, ennél fontosabb: nem találtuk meg egymást a várossal, kopott csavarmenete volt, nem tudtunk egymásba kapaszkodni. Tatabányán kezdtem el újra verseket írni. Az én saját válságom egész nemzedékemével függött volna össze? 1968, a „Prágai tavasz”, a nyugati diákmozgalom, az én nemzedékemet is szíven ütötte; Rózsa Endre még verset is írt a lázadó fiatalokról. Sokaknak vízválasztó volt 1968. augusztus huszadika. Az intervenció után nem hittek többé a szocializmusban. – Némiképpen elbizonytalanodtak. – Vagy elbizonytalanodtak, vagy szembeszálltak vele. Lassan elkezdődött az a folyamat, amelynek a végén a demokrata ellenzéki mozgalom áll, amelynek résztvevői a hatvanas évek közepén-végén először balra fordultak, aztán maoistákból demokratikus ellenzékiekké váltak. Nekem hatvannyolc nem volt vízválasztó, nekem, aki átéltem ötvenhatot, hatvannyolc nem mondott semmi újat. Ötvenhat sem sikerült, miért győzött volna hatvannyolc? Nem változott a világtörténelmi helyzet. Legfeljebb egy ország ismét kinyilvánította a szocializmussal, a Szovjetunióval szembeni ellenszenvét, ami persze fontos mérföldkő volt a végső összeomlás útján. – Tizenkét év után. – Egyfelől a NATO, másfelől a Varsói Szerződés, a Szovjetunió. Mi változott volna? Hogy bomlott volna ki a „Prágai tavasz”? Nem lepett meg, hogy leverték, a módja szomorított el. A Szovjetunió alattomos volt, kegyetlenül ravasz, minket is bevont, hogy ne egyedül viselje a felelősséget. Ez az álnok modor volt az egyetlen, ami nagyon megdöbbentett. Az ötvenhatos Magyarországot használták fel a hatvannyolcas Csehszlovákia ellen. Ötvenhat novembere miatt elég hitetlenül, hidegen, mérsékelten figyeltem a hírekre. Emlékszem, volt egy kollégám, az egész tavaszt, az egész nyarat hevesen izgulta végig, diadalmas illúziói voltak, mindennap hozta a legújabb híreket, egyik szebb volt, mint a másik, én meg csak a csomópontokra figyeltem, szégyelltem magam, hogy az események nem tudnak magukkal ragadni. – Ezekben az években úgy érezted, hogy nincs mit megírnod? – Egyszerűen nem voltak élményeim. Nem volt mozgatóerő, hideg szélcsend ült bennem. – Nem tudtál a világgal megbékélni.
