Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Zalán Tibor: Sál és bádogkocsma (vers)
66 már fölszáradt régen A sebek is egybeforrtak és a varak leestek róluk Bele a Be gába Bele a Dunába Be le a szabadkai zsinagóg a előtti zöld pocsolyákba hol békák hol búvárok hol fel jelentők dugták ki a fejük et a vízből És mi röhögtünk rajtuk és röhögtünk magunkon mert még röhögni azt tudtunk Ki röhögtétek az sztk-s kamp ós botomat Margittal Én meg a turbékolódásotokon röhögtem Vén hülyék gondoltam és mondtam is talán és irigy eltem nyakadban a sálat a hogy Sziveri nyakán is Egyál talán irigylem azt aki mél tósággal tud sálat hordani Én télen sem tudok ezért vagy ok mindig megfázva de most Vesz prém felé szalad velünk a von at Jut eszembe Móri is rem ek sálhordó a festő És majd a veszprémi állomáson nem vár bennünket senki Margit egy buszra száll mi meg leülünk a pályaudvar bejáratának a lépcsőjére Várunk És már hallgatunk Nem merünk egymás szem ébe nézni Minket nem vártak Az idős festőt és az idős ödő költőt Neki életmű kiállítása lesz én meg át botozom a napot valahogy Nem mondjuk hogy megalázó csak tudjuk hogy épp most megaláznak bennünket A Nap tűz és bomlik a közelben agyonvert macska hullája Én mégiscsak elmegy
