Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Füzi László: Kátrány és ezüst (Újabb fragmentumok Benes Józsefről és művészetéről)
45 hez ragaszkodtam, az otthoni kertünk mögötti Ikva-part őrződik olyannak az emlékezetemben, mint amilyennek az ezen a képen szereplő folyópartot látom. Abban, hogy az otthoni világomról írni kezdtem, s hogy éppen akkor kezdtem az otthoni világomról írni, amikor találkoztam vele, ez a kép biztosan szerepet játszott. Amikor elérkezett az ideje, őt kértem meg a Forrás új borítójára kerülő grafika elkészítésére. A Forrás című munkáját erre a felkérésre készítette el, ekkor, legalábbis a részfolyamatok eredményeinek megtekintésével mégis megfigyelhettem, hogy miképpen dolgozik. Először megrajzolta a grafikai alapot, önmagában ez is kiváló munka, ezt felnagyította, erről nyomatot készített, azt színezte, nagyította, amíg a munka el nem készült. Ennek a munkának a havonta változó színű nyomata szerepel a borítónkon. Benes a szerkesztőségünkben látható nagy kép mellett szitanyomatokat is készített, ezekbe belenyúlt, színezte is őket, munkatársainkat, barátainkat ezekkel a szitanyomatokkal ajándékoztuk meg, örültem, ha valamelyiküknél a dolgozószoba falán láthattam. Képeslapot is készítettünk erről a munkáról, üzeneteinket jó ideig ezekre a lapokra írtuk. Kettőezer-hatban Szivácra mentünk, a Szenteleky-napokon rendezték meg a kiállítását, Iskander is velünk volt, tíz évvel később Debrecenben, a Sesztina Galériában, újabb kiállításán beszéltem a munkáiról. Kettőezer-tizenkettőtől a Kápolna Galériában lehetőségünk nyílott kiállítások rendezésére, első kiállítónknak őt hívtuk meg, nagyméretű festett figuráit állította ki, a kiállítást Bacsa Gábor nyitotta meg. Az egyik nap, amikor már kinyitottuk a galériát, szerkesztőségünk átvonult oda, ha nem volt látogató, akkor beszélgettünk, Pintér Lajos születésnapját ünnepeltük. Váratlanul, biciklijéről leugorva jött Benes is, rövid idő múlva pedig egy teljes iskolai osztály, Jóska örömmel vitte őket körbe a kiállításán. Sziveri Jánosra kettőezer-tizenöt legelején emlékeztünk, huszonöt évvel azt megelőzően, nyolcvankilenc novemberében szerepelt utoljára a nyilvánosság előtt egy irodalmi esten, történetesen Kecskeméten. Benest ebből az alkalomból is kiállításra kértük, a terem közepére, magas posztamensre, üvegkubus alá a már említett picike Pasztorál című kötet került, a főfalra pedig a Bábel és a Pasztorál című kötetek címlapján lévő munkák felnagyított változata, körben a falon Benes más munkái. Itt említem meg, hogy a Sziveri-díj átadásakor, évente, a díjazottat egy-egy munkájával ajándékozta meg. Szép volt a terem. Utolsó nagy sorozatának az indítódarabját kettőezer-tizenöt szeptemberében a Kecskeméten élő művészek munkáit bemutató szabadtéri kiállításon láttam. Kisméretű, talán harmincszor harmincas, akrillal festett kép volt. A képen az alföldi fóliasátrak felett sajátos pózban repült egy bekötött szemű figura, két kezével mintha vontatókötelet fogott volna, de sem a kötetet, sem azt, hogy ez a kötél hova kapcsolódott, azt nem látjuk. A kép Benes világán belül kiáltóan új vonásokat mutatott, örömömben azonnal lefényképeztem a képet a mesterrel együtt, s önmagában is.
