Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Füzi László: Kátrány és ezüst (Újabb fragmentumok Benes Józsefről és művészetéről)
43 dolgozom, lehetetlen. Szóval megint csak azt tudom mondani, hogy a krea- tivitás a fontos. A kényszer, ami bennem van, ki akarom fejezni. Én nem tudok élni ilyen munka nélkül. Olajfestékkel is, ha dolgozom, mindig lehet látni az elmosódott festék nyo- mait. Itt sok a véletlen, de ellenőrzött véletlenekről lehet beszélni. Én sem tudnám élvezni, ha nem lennének véletlenszerűségek a dologban. De azt én igyekszem kontroll alatt tartani, a másik meg az, hogy a papírt is én nedve- sítettem be, és a megfelelő nedvességet alakítom ki. Arra számítva, hogy itt jönnek majd a véletlenek. Van, aki nem nedvesíti be a papírt.” (Bacsa Gábor: „Utólag gondolom”, Beszélgetés Benes József festővel) „…egy magyarországi plébánossal mentünk az Adriára az ő kocsijával. Bezdánnál mentünk át a határon, és azt mondta, hogy beugrik az ottani plé- bániára. Kapcsolatban volt a két pap egymással, valami pénzváltást intéz- tek. Azt mondta, mi maradjunk csak a kocsiban. Egyszer csak jön ki, hogy »Benes, gyere be a plébániára«. Hát, mondom, mi a fenének mennék én a plébániára. Azt mondja, »a Kecskés plébános találkozni akar veled«. Hát jó, bemegyek. A pap megcsókolt, mikor meglátott. »Benes, de jó, hogy itt vagy! Évek óta nézem itt a képeidet, de téged még nem láttalak.« Az egyik szobában 5 darab Benes-kép, legalább 100-szor 70-esek. Figuratívak meg – amit nem nagyon csináltam – üvegre festett képek. De nem úgy, mint a vászonnál, elölről, hanem hátulról, tehát az üveg mögött van a festék. Amit a vásznon utoljára rak fel az ember, mondjuk, portrén az orron, a szemen látható visszatükröződést, azt itt előre kell megfesteni. Szóval furcsa, mert a végén festjük meg a hátteret.” (Bacsa Gábor: „Utólag gondolom”, Beszélgetés Benes József festővel) Kiváló írók, Gion Nándor, Szügyi Zoltán, Brasnyó István, Pintér Lajos kérték, hogy munkái könyveik borítóján szerepelhessenek, Gion ötkötetes életműsorozatának kötetein is az ő munkái láthatók, s Sziveri Bábel című kötetén is, ahogy ezt már említettem. A Könyvtárban kettőezer-tízben Képek és könyvek címmel kiállítást rendeztek azokból a könyvekből, amelyeknek a címlapjára az ő munkái kerültek, vagy amelyekhez illusztrációként munkákat adott. Hozott képeket ő is, más is hozta a nála lévő Benes-képeket, így látni lehetett az eredeti munkákat is, s azt is, hogy milyen változásokon mentek keresztül addig, amíg a könyvek borítójára kerültek. Sokat dolgoztunk együtt, mondom, ám akkor, amikor ennek a kijelentésnek a tartalmát definiálni szeretném, még töredékeket is nehezen írok le. Kapcsolatunk legmélyebb szintje meghatározhatatlan, meghatározni azt, hogy milyen képek, sorozatok megteremtésére inspiráltam mondjuk élete utolsó húsz-harminc évében, ha inspiráltam egyáltalán, nem lehet, ahogyan arról is nehéz beszélni, hogy ő a maga rejtélyes alakjával, ezer irányba mutató tevékenységével az én gondolkodásomhoz milyen új területeket kapcsolt. Maradna a felszín, kiállítások, megnyitók, közlések, könyvborítók, katalógusok említése, mikor éppen mi adó-
