Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Füzi László: Kátrány és ezüst (Újabb fragmentumok Benes Józsefről és művészetéről)
37 Amikor a kép felkerült a falra, eljött, megnézte, hogyan helyezkedik el a szobában. Vérbeli mester volt, végigkövette munkájának az útját. Sokszor néztem ezt a képet, s mondtam magamban, hogy szép. Emlékszem, ült egyszer Tolnai nálunk a fotelban, nézte a képet, s azt mondta: gyönyörű. A rút esztétikáját kereső Tolnai a gyönyörű kifejezést használta Benes képe kapcsán. Péter László mondatai jutnak eszembe ennek kapcsán: „A vajdasági művészetben csupán ketten: Maurits és Benes tanítják meg nekünk, hogy a művészetben a borzalom lehet esztétikus is. Hogy az elesett, a torz vagy a gnóm is lehet megrázóan szép. Vagy például a félelmetes is lehet megejtően érzéki. Az alakjukat változtatni térben és időben közlekedni képes beúszós különös lények nagyon ritkán mondhatók szépnek. Megkínzott, rút, néha félelmetes kísértetlények. De rútságukban iszonyatos szépség lakozik.” A képhez kapcsolódó történeteknek még mindig nincs végük. Tanulmányt írtam Benes művészetéről, ez először a Jelenkor ezerkilencszázkilencvenhat júniusi számában jelent meg, az írást szerepeltettem a Balvégzetű évtized? című kötetemben is, a könyv borítójára ennek a képnek a reprodukcióját szántam. Koczka István vállalta, hogy lefotózza a képet, de rengeteg baj, gond jött elő, először is szét kellett szednünk a bekeretezett képet, kivenni a nagyméretű eredetit, aztán megfelelő helyet keresni ahhoz, hogy erről jó minőségű fotó készülhessen… Amikor Benes mindezt meghallotta, a borító méretét kérdezte, aztán leült, ezt a méretet alapul véve, a kép ritmusát a borító igényeihez alakítva újrarajzolta a képet, majd a színes ceruzáival kiszínezte azt. Az Egyszervolt állatok című képének ez a változata került a könyvem borítójára. Azóta mondom, hogy Benes színezi a világát. Kilencvenhét nyarán meglátogattam Veránkán, ezen a Dunában lévő, Baja fölötti szigeten, művésztelepet vezetett ott. Zsűrizni mentünk, az elkészült munkákat néztük meg, valójában mégis inkább látogatás volt ez, baráti látogatás. Benes, noha vezetője, s így minden vonatkozásban ügyintézője is volt ennek a tábornak, akkor sokat dolgozott ott, ezen azt értem, hogy akkor több képet is megfestett. Voltak olyan táborok, amelyekben egyetlen képet sem festett, ehelyett a többiekre figyelt, az ő munkájukat segítette. Ekkor azonban érződött rajta, hogy megtalált valamit, így a munka teljesen kitöltötte. Új tájképei ismét csak mellbe vertek, megállítottak. Ezek a képek is folyópartokat ábrázoltak, de nem a korábbi Tisza-partok folytatásai voltak, hanem egészen újak, fénylőek, ragyogóak, színesek, teljesen elszakadt a realitásokra utaló elemektől, színcsíkokból álltak, azokból építette fel őket. Színek addig is voltak a képein, Veránka a ragyogást adta a színeihez, így azok fénylőek lettek. Visszatértünk után szinte naponta jártam át hozzá megnézni az új képeket, valóban új korszaka kezdődött, számos tájképe keletkezett akkor, először a Veránkán kialakult formákhoz kötődő képek jöttek sorban egymás után, aztán ez a forma is átalakult, új struktúrák képződtek meg a képeken.
