Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Füzi László: Kátrány és ezüst (Újabb fragmentumok Benes Józsefről és művészetéről)
22 Akkori képeit a mából nézzük, azt keressük bennük, amit a későbbi Benesből megismertünk, mint mindent, így a művész pályáját is folyamatnak látjuk, folyamatos fejlődésnek, állandó előrelépésnek. A számomra reprodukciók, folyóiratokban megjelent fekete-fehér másolatok alapján elérhető képek eleget tesznek ezeknek az elvárásoknak, a későbbi alkotó jól megfigyelhető bennük. Az Új Symposion ezerkilencszázhatvanhétben megjelent huszonnyolcadik számában lévő öt linómetszetét nézve azt mondom, hogy az ötből négynek a struktúrájával később nem találkoztam, ötödikként viszont ott van az egyik legkarakteresebb munkája, az arcát a kezével eltakaró nőt ábrázoló metszete, ennek a képnek később külön története lesz majd. Ha az Új Symposion ezerkilencszázhatvankilencben megjelent ötvenötödik számában közölt grafikáit nézem, akkor azt mondom, hogy ezek a pár vonallal megrajzolt figurák egész későbbi pályáján megfigyelhetők lesznek majd. A Zentai Városi Múzeumban döntően a Thiel Tóth Margit-gyűjtemény anyagából kilencven kép található. A Vajdasági Digitális Adattárban közzétett huszonnyolc kép közül talán csak pár olyanra figyelünk föl, amelyik így vagy úgy nem folytatódott a későbbiekben. Tisza-partok, meredélyek, szakadékok vannak a képeken, figurák is, a későbbi párjaként megtaláljuk már akkor az Áldozat címet viselő munkájának egyik változatát is – mégis, ezek a képek egészen mások, mint a későbbiek, ezeken a természeti formák erőteljesebbek, hangsúlyozottabbak, mint a későbbi képeken, s a színek is erőteljesebbek, nyersebbek, mint később. A Megfeszített című linómetszet vonalvezetésével később is találkoztam. Azt, hogy önmagukban miképpen léteztek ezek a képek, s hogy miképpen hatottak akkor, ma, amikor a számítógép képernyőjén látom őket, nem tudom megmondani. Benes művészként is akkor, a hatvanas-hetvenes években teremtette meg magát. Nem egyszerűen grafikusként, festőként vagy képzőművészként, ahogy később mondta, hanem művészként – a művész öntudatával és a művének való elkötelezettségével. Mindebben nagy szerepet játszott az, hogy képeivel írások foglalkoztak, értelmezték azokat, a művészeti világban való jelenlétét ezek az írások erősen hangsúlyossá tették. Az írások közül kettőt idézek fel. Az első felidézett írás Tolnai Ottóé, az írás ezerkilencszázhatvanötben jelent meg az Új Symposion ban. Tolnai ezzel nyitja a Benessel foglalkozó írásai sorát, ezek az írások, ma már jól látszik ez, kiegészítve mindazzal, amit Benesről tud, s amit Benessel megélt, valósággal predesztinálják a nagy Tolnai-összes Benes-tömbjének megírására. Tolnaiék akkor már túl voltak az Új Symposion elindításán, azt megelőzően a Symposion-mellékleten. Lapjuk volt, hazai viszonylatban ez elképzelhetetlen lett volna, Magyarországon pár év múlva a Kilencek költői az antológiájuk megjelentetéséért küzdenek majd. A vajdasági fiatalok indulásai később is korábban történtek, mint az itthoni fiataloké. Amikor a hetvenes évek közepén, egyetemistaként Újvidéken jártunk, az ottani fiatalok szellemi pozíciója már pontosan ismert volt, mi akkor még az első recenziónkat sem jelentettük meg. Azt, hogy később sem az Új Symposion , sem az általunk megismert fiatalok sorsa nem volt irigylésre méltó, most nem említem meg.
