Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Faragó Kornélia: Következetes stratégiák, variációs nyitottságok (Benes József szerb recepciójához)
13 redése határozza meg őket, némelyeknek csak testük van, míg másoknak „öltözöttségük” is, vagy nyilvánosságra tett szervi rendszerük, erezeti díszítettségük stb. S ami lényeges, hogy olykor valamiféle közegük is, hiszen a háttér is nyer némi meghatározottságot. Bár még így sem von el jelentős figyelmet az alakról. A hatalmi diskurzustól átjárt, dermedt tartású figurák átkötözöttségük – Benes művészetében a kezdetek óta nagy szerepet játszik ez a motivikus gesztus –, a formakeretbe való beszorítottságuk ellenére olykor mintha mégis a kitörekvés reménylehetőségét közvetítenék. A helyzeti túldetermináltságból való kiszakadásét. A belső tartományok feltárulása, a kitüremkedések, a megnyílási részletek, a lazuló átfűzések és a magasba nyúlások, nem kevés bizonytalansággal, de mintha emlékeznének, emlékeztetnének valami olyasmire, amit kibontakozási jelzésnek lehetne nevezni. Pontosabban, mutatnak valamit, amit szeretnénk ilyenként is azonosítani. Bizonyos szempontból sajnálatos, hogy Benes József mindkét közegében csak kevesek ismerhetik közelről, finom alakulási mozzanataiban a teljes életművet, e pálya képének mikrorezdüléseit, hiszen ez nehezíti az egyes alkotások életműben elfoglalt pozicionális jelentéseinek megértését. Annak kell ugyanis aprólékos pontossággal beépülnie az értelmezésbe, hogy Benes időből-térből kiragadott, határozatlan hátterű, reprezentatív figuraváltozatai hogyan jutottak el a viszonyban lét hiányától, a teljes kontextusvesztettségtől a környezeti viszonyokban alakuló identitás képi megfogalmazásáig. A szabadsághiány megdöbbentő reprezentációjától a lehetségesség, majd a szabadulásban levés felmutatásáig. Annyi bizonyos, s ezt már a kezdetektől tudjuk, Tolnai Ottó korai felismerései nyomán is, hogy Benes művészi koncepciójának jellegzetessége: a végső konklúziók mindig, minden új képi gesztus esetében mélyen összefüggnek a kiindulási pontokkal. A Vakrepülés című sorozat darabjai vállalkoztak a minden korábbinál politikusabb asszociációk megnyitására is, olyan horizontokéra, amelyek a társadalmi aktualitásokra való közvetlen reflexiónak is teret adnak. A mozdulati dinamizmussal telített, könnyed szépségű szabadságlények, megteremtve a viszonylati összefüggések atmoszféráját, átformálják a kép szerkezetiségét, és ezáltal prezentálják saját másságukat, de mégis visszamutatnak minden korábbi benesi figurális gondolatra, e gondolatok fázisaira – egészen a kezdetekig.
