Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
51 ban, későn járt haza, későn kelt, egyszer azonban mégis úgy hozta a sors, hogy egy délután hazavetődött, én egy oroszlecke fölé görnyedtem, szótáraztam. – Tanulgatunk? Tanulgatunk? – nagyjából ezzel a Karinthy-fordulattal ejtett el felületesen egy kérdést. – Mit tanulsz? – tette hozzá. – Szovjetet – néztem föl rá elpirulva. Úgy megijedtem attól, hogy Nagy László öccse, a költő, figyelemre méltat engem, hogy azt se tudtam hirtelen, fiú vagyok vagy lány. – A kollégium kimondatlanul irodalmi műhely is volt. – A Ménesi úti kollégiumban minden év őszén felolvasóestet rendeztek, innen meg egyéb úton-módon előbb-utóbb mindenkiről meg lehetett tudni, kik azok, akik irodalommal próbálkoznak. Így ismertem meg Búzás Andort, Rózsa Endrét, Draveczky Balázst, aki Győri D. Balázs néven írt verseket. – Ma a Vendéglátóipari Múzeum igazgatója, tudomásom szerint ma már nem ír, legalábbis a nyilvánosságnak nem. – Róla van szó. Később egyébként egy városban éltem vele, Kaposváron. Én is úgy tudom, hogy már csak muzeológus. Aztán megérkezett az egyetemre Kiss Benedek, Utassy József, Oláh János, Mezey Katalin, mind kollégista, noha már nem a Ménesi úton, hanem Zugligetben, a Fácánosban, ebben az egykori szállodában vagy vendéglőben, amely akkor a honvédség birtokában volt. Néhány éve arra kirándultam, egyenruhásokat, őröket láttam előtte, még ma is a katonaságé. Ideraktak bennünket nagy, negyvenágyas termekbe, ugyanis a Rákóczi úti lánykollégium életveszélyessé vált, a melltartósokat a fiúszemek nagy esti örömére a Ménesi útra, szemtől szembe, a szemközti szárnyba költöztették. Lassan-lassan mind a nyolc fiúval összebarátkoztam, akikkel együtt aztán az Elérhetetlen föld szereplői, a Kilencek lettünk. – A csoport létrejötte kinek köszönhető, mert minden közösséget valaki mozgat, irányít. – Ezt a csoportosulást, ezt a vasreszeléket a mágnes akkor húzta össze, amikor én már lediplomáztam, s vidékre költöztem, tehát hatvanhat után. Addig, az egyetemen, a különböző diákszállókon csak úgy, minden különösebb cél nélkül szinte naponként együtt voltunk. Volt egy tizedik is köztünk, Angyal János, aki az antológia összeállítása idején az Új Írás nál dolgozott (szintén könyvtár szakos): nemcsak szerkesztette az Elérhetetlen föld et, szervezte is a társaságot. Mára teljesen háttérbe húzódott, de akkor sokat tett értünk, neki köszönhettük, hogy az Új Írás befogadott bennünket. – Kilenc fiút mondtál. És Mezey Katalin? – Persze, egy lány is volt köztünk, Mezey Katalin, csak az egyszerűség kedvéért voltam pontatlan. Nagyon is lány volt, nagyon szép lány. – Angyal János az az Angyal János, aki az utolsó egy-két évtizedben a Központi Sajtószolgálat lapszerkesztője, a Magyar Távirati Iroda munkatársa? – Az Új Írás tól a Művelődési Minisztérium irodalmi osztályára került, aztán a Központi Sajtószolgálathoz, végezetül a Távirati Irodánál kötött ki, az élő iroda-
