Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2018 / 4. szám - Kalmár András Márton: Tört jég; Sosem-volt búcsú (versek)

46

Kalmár András Márton

Tört jég

I.

Tekints belém havas vidéken át,

fagyos magányodon, ha szél kacag.

Tekints körül, s a dérölelte fák

rügyezve új tavaszba hajlanak.

Szétszórtál a jeges világ ölén,

lehullatott feledve felleged –

tavasszal majdan úgy hajolj fölém,

mint lenge napra ánizs estelek.

Kicsiny kristályok, táncoló csodák

lesik szemed kék mindenségeit,

égboltba vésett márvány golgoták

sóhajtják vállaidra könnyeik,

s amint puhán egy lélegzetnyi fény

oldódik színeidbe arcodon,

a téli végtelenség íriszén

kigyúlik érted néma sanzonom.

II.

Teljes lett a világ – a sötétet a hó babonázza,

s bontja a város részleteit kavarogva magába.

Szent egységet idéz természet az emberi tájjal:

utcáink hidegében a földanya szelleme szárnyal.

Teljes lett a világ – kontrasztjai összeborulnak,

s hangjai, percei, álmai mind havas est alakúak.

Messze az élet lángja, s olyan közel-álom a végzet,

mintha imára hajolna örök fájdalma az égnek.