Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 4. szám - Pomogáts Béla: A nemzethalál víziója (Egy Illyés Gyula-tanulmány előzményei és története)
43 latni, mindörökre, az egykori jóslatok borúlátását. Ősi hiedelem, hogy az állhatatos szembenézés oroszlánt meghátráltat. Hitem, hogy az emberiségre pirkadás jön. A vadszelídítő tekintetektől.” Illyés írása természetesen a politikai szenzáció erejével robbant, hatását talán az is felerősítette, hogy 1978. január 6-án az Országház épületében a Vance amerikai külügyminiszter vezette küldöttség átadta a magyar országgyűlésnek a hazaszállított Szent Koronát. Az ünnepélyes eseményen természetesen a költő is részt vett, s a beszélgetések során a Válasz is szóba került. Illyés naplója örökíti meg, ki mindenki jelentkezett élőszóban, telefonon vagy levélben, hogy kifejezze egyetértését és örömét a Magyar Nemzet ben megjelentek miatt. A január 6-i bejegyzés arról is szól, hogy Aczél György szerint „tompítani kellett volna egy-két mondatot”. A nevezetes írás általános visszhangja és sikere nyomán született az a meggyőződés, hogy Illyésnek az utóbbi időben készült publicisztikáját könyv formájában kellene összegyűjteni. Az 1977. december 10-i napló ad hírt arról, hogy Csoóri Sándor vetette fel a „tudat-tisztító” írások megjelentetésének gondolatát, amelyet azután Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója karolt fel, felajánlva Illyésnek az igen gyors átfutást kínáló „Gyorsuló idő” című sorozat keretét. A január 12-i naplójegyzet már az új kötet címét is megadja. Szellem és erőszak (Illyés egy korábbi írása nyomán). A kötet hamarosan elkészült, áprilisban nyomdába került, és májusban harmincezer példányban már a dabasi nyomda raktárában várta a kiszállítási engedélyt. Román ellenakciók Ezen a ponton szólt közbe a politika, ezúttal a bukaresti kormányzat elhárító és dezinformációs szolgálata. Miközben Illyés a Válasz külföldi visszhangját figyelte, például április végén egy Dobbs nevű angol külpolitikai kommentátor, éppen Illyés írása nyomán, előadást tartott a londoni rádióban az erdélyi magyarok helyzetéről, eljutottak hozzá a román politika „visszavágásának” első jelei. Az április 17-i naplójegyzet tudósít arról, hogy erdélyi magyarok levelei érkeznek: „fölháborodott – bár tisztelettel-elítélő levelek, kézírással, magyarok nevével, lakcímével” . Később persze kiderült, hogy a román titkosrendőrség szervezte a tiltakozó akciókat, a levélírók a rendőri kényszernek engedelmeskedtek. A bukaresti Előre című napilap hosszadalmas írásban ecseteli a Horthy-csapatok úgynevezett észak-erdélyi „rémtetteit”, Bécsben pedig ugyanezekről öt nyelven, közöttük magyarul, megjelenik egy képes brosúra, nyomda és kiadó megjelölése nélkül, mint a május 23-i napló feljegyzi: „Durva, célzatos hamisítás és ferdítés özöne.” Május 10-én Illyés Kuczka Pétertől tudta meg a Szabad Európa hírét, miszerint Ceauşescu legutóbbi beszédében kétszer is említette a nevét, persze durva támadások közepette. Ugyanezen a napon értesült arról, hogy a román írószövetség Luceafărul című lapjában egy akadémikus cikket írt ellene, majd még aznap a Bécsből érkezett Lendvai Páltól megkapja a cikk francia fordítását. A „hosszú hasábokon átkozó és fenyegetőző” ellencikk írója Mihnea Gheorghiu akadémikus, a Társadalmi és Politikatudományi Akadémia elnöke, címe Hunok Párizsban, ez nyilvánvalóan Illyés önéletrajzi regényére utal. A bukaresti akadémikus, mint mondja, Illyés nevével először (az 1943-ban franciául, 1952-ben románul is megjelent) Puszták népe című regényben találkozott, gondolatmenetéből azonban igen gyorsan kitetszik, hogy egyik könyvet sem olvasta, pusztán a cím nyomán képzel el bizonyos „szemléletet”, és konstruál Illyésnek tulajdonítva valamiféle ideológiát. A párizsi „hunokat” és a „puszták népét” egyaránt úgy képzeli, mint Illyés „turánista” ideológiájának bizonyítékát, és ennek következtében rajzol az íróról torzképet, amely szerint Illyés a két világháború közötti magyar nacionalizmus és a románellenes revansizmus képviselője, és a Válasz ban kifejtett gondolatai során végre „kiengedte odújából lidércnyomásos románellenességét” .
