Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 4. szám - Illyés Gyula: Félbe-szerbe I. (A nemzeti érzésről – közreadja Illyés Mária)
38 ítéltem. A közlésre azért vállalkozom, mert azt gondolom, kár volna veszni hagyni apámnak a töredékesen is sokatmondó feljegyzéseit. A most összeállított „csomag” témája az apámat a hetvenes évektől erőteljesen foglalkoztató nemzeti érzés és a közösségi (magyar) önazonosság kérdése. A szövegek kézírásban maradtak fönn, az Egy ördögfi vallomásai kivételével, mert ez anyám gépiratos másolatában is fennmaradt, még abból az időből talán, amikor apám megírta, tehát valószínűleg a hetvenes évek végéről. A következő – az Egy internacionalista följegyzései című négy bekezdésének – mindegyikén szerepel a hónap és a nap dátuma, az év ugyan nem, de azt a Naplójegyzetek 1979-es márciusi bejegyzése alapján gondolom 1979-ből valónak. Korábbi időből származhat a következő három passzus, hiszen Szeli István (1921–2011), az Újvidéki egyetem magyar tanszékének és a Hungarológiai Intézet vezetőjének, a kiemelkedő tudósnak említett tanulmánya 1974-ben jelent meg. A külföld magyarjaihoz című rövid szöveget apám aláírta, nem töredék tehát, hanem valószínűleg elmondásra, megjelenésre készülhetett külföldi magyaroknak szólóan, talán a hatvanas évek közepén. Hajdani dadaista jó barátjának, Tristan Tzara emlékének fölidézése a hetvenes években egy 1947-ben lezajlott, és a Franciaországi változatok ban sokkal diplomatikusabban leírt jelenetet elevenít föl. Ezt a jelenetet, apám csalódását a nyugati baloldali, valamikor szürrealista barátaiban a magyar kérdés meg nem értése miatt, Cs. Szabó László megrázó erővel idézi föl, a Hunok Nyugaton ban. Az említett kitelepítési biztos Daniel Okáli (1903–1987) költő volt, a másik, a Budapesten született Laco Novomesky (1904–1976). Végül pedig a próza- és vers- töredékek valószínűleg a nyolcvanas évek legelejéről származnak. Julius von Liebig (1803–1873) híres vegyész, biológus idézett mondatát nyilván a korabeli sajtóban olvashatta apám, a baudelaire-i idézet átalakítása (Hypocrite lecteur, – mon semblable, – mon frère! helyett „détestable lecteur – mon semblable, mon frère”) szerintem szándékosan, és nem véletlenül történt, hiszen ez ugyanazt a keserűséget fejezi ki, mint az azt követő versek. Illyés Mária
