Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 4. szám - Balaskó Ákos: Honvágy; Lárvabáb; Lomtalan (versek)
28 Lomtalan Évente jöttek, olyankor fényesre nyalták a lakását. Úgy kellett lefogni, üvöltözött, mikor szélesíteni kezdték szob ákká vissza a járatokat, rést nyitottak a pap írhalmok pótfalain, a flakonablakokon, hogy az átizzadt por végre megmozgathassa a tagjait. A szag ink ább geológiai, semmint biológiai volt. Lass ú felhőkben szállt fel hozzánk. A végső segélykérések szagokkal terjednek Talán pont azért, mert a szagok hordozzák az emlékezet legmélyét is. Egy id ő múlva már nem ellenkezett. Csak k örbe-körbe járkált az udvaron, azt motyogta, hogy de h át ez ő maga. Szak állában egy kotorékállat neszezett. Sz éthordott avar lett az arca, idővel tejf ölös dobozokban gyűjtött csirkecsont. Mindent vittek, minden ömlött. A sz óróanyagok, a mélykék propaganda, lyukas l ábosok, megállt órák, letört kakukkok, gener ációk lámpaernyői, szétmálló dobozok, a szatyrokba gy ömöszölt szatyrok, penészes kifliv égek csomózott nylonban, zsákokba gyűjtött gyerekruh ák, három Orion katódsugárcsövét. Abb ól a garzonból órákon át úgy ömlött ki a lom, ahogy diktat úrák belsejéből az öngyűlölet. M ásfél sittkonténer telik meg egy évvel. És minden évben jöttek. Egész tegnapig .
