Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Novák László Ferenc: Vadállomány, vadászat a Három Városban
119 lenni és bátorkodni fog a vetésekre agarászni vagy nyulászni menni a’ leg keményebben fognak büntettetni.” 72 Hasonló korlátozó, büntető intézkedésre került sor 1853. május 8-án: „A’ tőrvény által tiltott időszakokban vadászni külömben sem szabad, de különösen figyelmeztetnek az agarászok, hogy ha a’ szöllőkben vagy bár hol vadászaton kapatnak, a’ rendes büntetésen fölül, agaraik is agyon fognak lövetni.” 73 Az agarászat, az agárkutya fajtával történő vadászat a törvény tilalma alá került. Ennek szellemében Cegléden 1856. december 14-én a következőket hozták hivatalosan nyilvánosságra: „Minthogy már Ő. Cs. Királyi Fensége’ agaraszatot keményen tiltó rendelete több Vasárnapon hirdettetett, sokan mégis mind a’ városban, mind a’ tanyákon agarakat tartani, ’s agaraszni elég vakmerők, ennek folytán a’ magas rendelet értelmében meghagyatott a’ városi peczéreknek, hogy házról házra járjanak ’s az agarakat irtsák ki, később a’ tanyákra, hol is az agarak agyonlövetni fognak. – Azért figyelmeztetik és intetik mindenki, hogy a’ város peczérjének ellen ne álljon vagy azokat szóval is bántalmazni ne merészelje mert az ellenállók ’s bántalmazók pénzbeli büntetésen kívül börtönre is azonnal büntettni fognak, – elég gyalázat, és szégyen már ha a’ lakosok közt találtatik olly minden felsőbbi rendeletet megvetők és kigunondók, azok elnyerő büntetésöket egyedül magoknak köszönthetedik.” 74 A tilalmat rendre megismételték, így 1859-ben is: „Felsőbb rendelet szerint az agarák tartása Czegléden, ’s ennek határában ujólag tilalmaztatik […] kiknél ezen hirdetmény után agarak találtatnak, azok a’ Tetts Cs. K. Szolgabíróság által pénzbírsággal fognak büntettetni, ’s azon fölül agaraik agyonlövetni fognak.” 75 Az agarászat korlátozásáról Nagykőrös városa is rendelkezett 1856. február 10-én: „Azon visszaélések meg akadályoztatása tekintetéből, mellyek az ebekkel való vadászat, különösen pedig az agarászat által elkövettetni szoktak, felsőbb rendelkezések értelmében következő rendszabáysok tétetnek közhírré: 1., Agár, vizsla és koppó ebeket csak azoknak lehet tartani, kik erre különössen feljogosítva vannak. 2., Azok is kik feljogosítva vannak csak a saját földjükön és a’ közlegelőn agarászhatnak. 3., Kik ezen rendszabályok ellen cselekszenek 5 pftol 20 pftig a’ helybeli szegény ápolda részére bírságoltatnak.” 76 Az, hogy időnként súlyos intézkedések történtek az agarászat korlátozására, megszüntetésére, valamint a fegyverrel történő vadászat tilalmazására, a vadászati idény meglétét, a vadállomány védelmét is szolgálta. A vadászat általános módja volt a vadfogás. Nagy általánosságban a tőrözés , a csapdával, lépvessszővel, hurokkal, hálóval történő vadfogás a szélesebb társadalmi rétegek gyakorlatába tartozhatott. 77 72 MNL PML CgV Hirdetmények jkve. 1849/52. 43. sz. 73 MNL PML CgV Hirdetések jkve. 1852/54. 1853. máj. 8. 14. sz. 74 MNL PML CgV Hirdetések jkve. 1854/58. 12. sz. 75 MNL PML CgV Hirdetmények jkve. 1858/62. 1859. máj. 6. 11. sz. 76 Novák László Ferenc, 2015. 51. Az agarászatra vonatkozóan érdekes eseményről számol be Arany János. Kedves tanítványának, Tisza Domokosnak írja nem sokkal Nagykőrösre érkezésük után, 1851. december 15-én: „Ujságúl: az agarász társulat, Recsky Bandi elnöklete alatt, Kőrösön összegyűlt vala, de összegyűlési engedelmet, illető helyen, nem eszközölt vala. Ennek következtén, a mint egybegyülének, 30 zsandár rajtok üt vala, és vivék őket, (vagy 20 darabot) Pestnek városába, a Neugebäude épületébe. Köztük az itteni k. i. [közismert – NLF] fősz. bírót is. Tizenegy napi veszteglés után azonban szerencsésen kiszabadultak.”A társaság bűne volt, hogy hatósági engedély nélkül jöttek össze agarászás szándékával, amiért szigorúan lecsapott rájuk az osztrák csendőrség (zsandárok), letartóztatták őket és Pestre a hírhedt Újépületbe szállították rabságra. Nem voltak tekintettel, elnézéssel az agarászok között lévő kőrösi előljáróra, a járási főszolgabíróra, Thenke Lászlóra sem. Arany János, 1975. 428–429. 77 Vö. Korompay Bertalan, 1983.
