Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2018 / 1. szám - Fenyvesi Ottó: Halott vajdaságiakat olvasva (versek)

37

Fenyvesi Ottó

Halott vajdaságiakat olvasva

Sziráky Dénes Sándor

¤

Párolog a víz, égbe szökik az oxigén.

Elnyeli az univerzum,

a táguló káosz. Semmivé lesz minden.

Szememben álmok álma,

gomolygó próza-halmazok.

Hajnali

szürke

félhomály,

almaszínű

köd.

Regények, melyeket

senki sem olvasott.

¤

Ki voltál? Költő?

Bohóc,

kötéltáncos,

csörgősipkás,

tarka

komédiás?

Poéta, ki magában ült patak-parton, s merengett éjszakánként és hajnalonta?

Körülötte halk, finom szavak zümmögtek,

kímélte

magát

zordon,

kemény

tekintetektől?

Hinni

akart

valamit,

de vad orkánok elragadták, s messzi tájra röpítették?

Mert

ott

kezdődik

a

költő,

hol elcsuklik a hang,

ott

kezdődik,

hol

meztelenül,

pőrén

áll

az

ember,

s hangjától reszket a homály.

¤

Szíved vérrel volt tele.

Testedben lélek lakozott.

Szóltál ellenséghez, baráthoz,