Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - „Őrizgetem, mert érték” (Romsicsné Balogh Máriával és Tóth Ferencnével Sági Norberta beszélget)
101 hon elkészítik a kézi hímzést, aztán elviszik a munkadarabot egy olyan asszonyhoz, aki tud géppel hímezni. – Hogyan kezdődö? az ön szakmai pályája? – A gimnázium 3–4. osztályában volt népi díszítőművészet fakultációnk, és ebből a tantárgybó l ére?ségi vizsgát is te?ünk. É n o? András Ferencnétől, a Népművészet Mesterétől tanultam hímezni és pingálni. A hímzés nekem nem volt teljesen új, mert ahogy említe?em, a nagyanyám és az édesanyám korán beava?ak a hímzésbe, a szárvarrást már tudtam, de ennél jobban o?hon nem merültem bele. Amikor a gimnáziumban megtanultam a töltö? hímzést, már a nagymamám is újra muta?a, hogyan kell, és ha kivarrtam valamit, akkor ado? érte pénzt. A géphímzést is muta?a édesanyám, de annak csak az alapját tudom. Tehát igazából volt egy családi há?ér és egy családi hagyomány, de csak a gimnáziumban kezdtem el komolyan foglalkozni a népművésze?el. Az elméletet Dániel Gézáné taníto?a. É re?ségi után a Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben kezdtem babafejkészítőként, majd tervező gyakornokként dolgozni. Az írást Gyebnár Edit népi iparművésztől tanultam, de stílusomat a szövetkezetbe bedolgozó népművészek munkái is alakíto?ák. Az i? töltött évek alatt a világ számos nagyvárosában idegenforgalmi kiállításokon mutattam be a kalocsai pingálást. Ezek az utazási kiállítások azt célozták, hogy a turistákat Magyarországra csalogassuk. Ilyenkor kalocsai ruhában jelentünk meg, mi voltunk az a?rakció. – Az az egykori fakultáció hogyan épült fel? – Ez népi díszítőművészet fakultáció volt, kétéves. O? megtanultuk a rajzolást, a kézi hímzést, a gépi hímzést, a pingálást, és volt külön porcelánfestés. Elméletből és gyakorlatból érettségiztünk. Bárth János volt az akkori múzeumigazgató, ő dolgozta ki a tételeket. Úgy hallottam, hogy valamelyik tantárgyból a kalocsai népművészet most is érettségi tétel i?, Kalocsán. – Említe?e, hogy a Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben kezde? el dolgozni. Hogyan műkö- dö? a szövetkezet? – A szövetkezetnek voltak bedolgozó asszonyai, akik hímeztek, pingáltak. A szövetkezet fogta össze a munkát, zsűrizte?e a termékeket. Akármilyen termék nem mehete? ki a nagy- vagy kiskereskedelembe. A szövetkezet garancia volt a minőségre, o? nem volt olyan, hogy valaki nem szépen hímze?. Tulajdonképpen azonban hímezni bárki meg tud tanulni. A hímzésből éltek meg a környékbeli asszonyok is, ez volt a kenyérkeresetük. Művésznek nevezték viszont azokat, akik tudtak „írni” és pingálni, mert ahhoz már ado?ság kell. – Mi készült, és hová kerültek az elkészült tárgyak? – Akkoriban voltak még kisméretű népviseletes babák, tojások és lakástextília, tehát terítők különböző méretben. Voltak ruhadarabok is, pl. blúzok, és hosszabb szoknyák, aminek csak az aljára volt hímezve. Ezeket f őként Bu dapestre, a Váci utcai Folkart Centrumba szállíto?ák, ezenkívül pedig az ország különböző pontjaira, ahol sok turista megfordult. – Milyen fonalat kell használni? – Pamuknak hívják nálunk a fonalat, i? a Bolvári Ferdinánd és Nagyné Erzsi népi iparművész boltjában lehet ilyet kapni. Épp hallo?am, hogy már a fonalak se olyanok, mint régen, mert fognak. Mosáskor a piros, bordó és zöld befogja a riselines rész t. Régebben adtak a minőségre, ilyen nem volt. Sajnos ez a hímző gondja, mert azt javasolják, hogy hímzés elő? avassa be a fonalat.
