Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Rejtvényfejtés (Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből)
39 – Édesanyád? – Édesanyám él, hál’ istennek, most 65 éves. 1918-ban született, apám 1909-ben, mint Radnóti, vele volt egyidős. – És édesanyád ott él a falutokban? – Egyedül. Apám után, mert az ózdi gyárban dolgozott, özvegyi járadékot is kap, összesen 2400 forintja van havonta. Ebből nem lehet kijönni. Most is tulajdonképpen ugyanazt csinálja, amit annak idején a nagymamával, csak már egyedül. Gyűjti a tojásokat, tésztákat gyúr, bort visz, havonta háromszor-négyszer elmegy Ózdra, ahol megvannak a kuncsaftjai. Tengeti az életét. – Milyen emlékeid vannak legkorábbról? – A legkorábbiak háborúskoriak. Emlékszem például, körülbelül három-négy éves lehettem, amikor a házunk melletti réten gyakorlatoztak a leventék meg katonák, sőt arra is emlékszem, amikor jöttek a repülőgépek, és azt a hosszú, fényes sztaniolszalagot húzták maguk után. Arra is emlékszem, hogy egy orosz katona a hónom alá nyúlt és föltett egy ágyú csövére, amit pontosan a házunkkal szemben állítottak föl. Hál’ istennek nem került aztán sor a használatára, hanem elhúzták onnan. – Felétek volt háború? – Már nem voltak a németek ott, amikor megjöttek az oroszok, azok is csak átfésülték a falut és vonultak tovább. – Lövöldözés nem volt. – De bombázni bombáztak bennünket, a falura két bomba hullott. – Kettő darab? – Kettő, igen. Ebből az egyik az iskola kertjébe, de hál’ istennek nem tett kárt, a másik pedig egy nagygazdának a portáját tette tönkre, azt telibe találta. – Tebenned az miként tudatosodott, hogy édesapád meghalt? – Én nem emlékeztem apámra, de csak mondta mindenki, az egész falu, hogy árva vagyok. Láttam a karszalagot a karomon, és mindenhonnan csak ezt hallottam, hogy szegény kisgyerek. Az öregasszonyok, ahogy megláttak, ahogy mentünk végig a falun anyámmal, sírtak, hogy jaj így, jaj úgy. Teljesen belém ivódott ez az árvaságtudat, aztán későbbiekben mesélik, hogy vettem az ásót, vállamra tettem, aztán mentem, hogy megyek Oroszországba, és kiásom apámat. – A pici gyerek számára is hiányzott az apa? Hogyan lett egész életedet meghatározó élmé- nyeddé a halott apa? – Bárhogy is igyekezett a nevelőapám, nem tudott az apám helyébe lépni. Rideg is volt, érzéketlen is, fatuskó volt, egy hatalmas nagy, tagbaszakadt, sánta suszter, akinek minden gondolata csak a kisüsti, meg a sör, meg a bor. És durva is volt, szóval nem tudott magához engedni engem. Nem tudtam az apámat látni benne. Minél részegebben jött haza, annál inkább vágytam az eredeti után. – Iskolába te hol jártál? – Bükkszenterzsébeten kezdtem, négy osztályt jártam itt, utána Tarnaleleszre mentünk mi is, Erzsébetről, meg Szentdomonkosról is, meg Fedémesről is ide jöttek a felső tagozatot elvégezni.
