Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Nyerges Gábor Ádám: Detonációközeli állapot
28 most csak egy kitérő volt az oroszokból, akik igazából szovjetek, de igazából „csak” oroszok, mondjuk ki (szájra csapás, kacsintás, kéz levétele a szájról, suttogás), „ruszkik”, ami már magában is jellemző, hogy egy nép nevéből, ahogy saját magát hívja, mint nekünk a magyar, mert mi külföldön hángeri vagyunk meg venger, meg minden, de a legtisztább nevünk a magyar, mert mi így hívjuk magunkat, na, az nekik a ruszki, és milyen jellemző, hogy mi kell ahhoz, hogy egy népnek az ilyen nevéből szitokszó legyen, mint nálunk az, hogy „ruszkik, haza”, amit ötvenhatban, de aztán nyolcvankilencben is, és Orbán Viktor beszédében Nagy Imre újratemetésén, de most nem akar előreszaladni. És, hogy ez az egész ilyen, elég zavaros, és a Pintér Kata, aki egyébként nem rossz töriből, négyes körül van, ezzel még akkor is gondban lenne, ha nem hiányzott volna két óráról, de így végképp nem ért semmit az egészből, hiába írt le mindent, és figyel is oda, és nagyon fél a dolgozattól, mert már elég közel van az év vége, és hát a Jakab nem? Őőő, őőő, izé. CICKÓK. Illetve, dehogyis, szóval, hogy persze. Naná, ettől ki ne lenne beszarva, ő a maga részéről pont ugyanígy van ezzel, ugyanígy nem érti. De ha legalább csak ez lenne, de akkor még, hogy a Szurkó, ugyebár. Mi van vele, érdeklődi a hamvas szájfény alól valami legszexibb, ártatlan nimfahang. Hát, tudja. De nem, a Kata nem tudja, nem érti, mi van a tanár úrral? Hát, ő Sneci eddig azt hitte, hogy ez egyértelmű, mármint nem csak neki, de hogy szerinte pikkel rá. Kifejezetten nem kedveli, nehogy már a Kata nem vette észre eddig. De pedig szerinte tényleg nem. Sőt. Mi sőt? Hát, ha azt tudná a Jakab, és erre közelebb, CICKÓK!, közelebb húzódik. Ismét összeérnek a térdek, így nehéz lenne koncentrálni normál körülmények közt, mert a Kata térdének olyan kifejezetten mennyországtapintása van az ő térdén, és óvatosan, hogy közben a térdkontaktust se veszítse el, kicsit beljebb is húzódik a pad alá, nehogy még valami kellemetlen, valami kizökkentő jellegű, valami letagadhatatlan kidomborodjék az alprogram irányából, pláne ilyen, immáron más szempontból is kényes szituációban. De közben az alprogram azért észreveszi, naná, hogy a Kata már ott hagyja a térdét, marad, rajta marad az angyali érintés a térdén, hogy szíve szerint így most le is öntené ezt az egész bőrösszeállást betonnal, csak ne szűnjön már soha többé. Így már érzi a parfümjét, ami valami édesnél édesebb, édességen túli, mégis üde, erdőfrissességű illatot áraszt, de lehet, hogy az már a dezodora, mert már azt is érzi, de sőt, annyira közel vannak már, hogy érezni véli a tusfürdőt is, amibe külön belül beleremeg, hogy nem is csak az, hogy ezt még reggel használta a Kata, hogy ez már valami intimebb illat a másik kettőnél, egyben még csodálatosabb is, de hogy ez ugye akkor a tusolással kapcsolatban. Kata. A Pintér Kata. Meztelenül. A zuhany alatt. Közelebb húzódik ő is, felerészt a Kata, felerészt a pad belseje irányába, mert így már lassan, de biztosan leplezhetetlenné válik minden. Most már olyan közel vannak, hogy meg tudná nyalintani a szájfényét. Detonációközeli állapot, jegyzetek készülnek befelé, immár illatjegyzetek is a fürdőszoba most még oly távolinak tűnő, majdani, késő délutáni magányához. Szóval ha ő mit tudna? Hát, hogy őszerinte teljesen félreérti a helyzetet, mert a Szurkó tanár úr, szerinte, Kata szerint valójában nagyon is kedveli. Morgásszerű,
