Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Gajdó Ágnes: „Menjen, lelkem, faluzni Teránkkal” (Cselédsors a harmincas évek második felében)
112 Gajdó Ágnes „Menjen, lelkem, faluzni Teránkkal” Cselédsors a harmincas évek második felében Nagyanyám életéről sok mindent tudok, hiszen gyerekkoromban gyakran ő vigyázott rám. Ha beszélgettünk, vagy a féltve őrzött régi fényképeket nézegettük, mindig előkerült egy-egy érdekes történet a múltból. Hol a háborúban átélt élményeit elevenítette föl mama, hol meg az ifjúkoráról mesélt, amikor cselédnek szegődött. A falusi leányok abban az időben gyakran választották azt az utat, hogy néhány évig szobalányként, szakácsnőként vagy mindenes házicselédként dolgoznak. A legtöbbször azután férjhez mentek, s hazatértek a szülőfalujukba. Ám az a szolgálatban töltött néhány év sokaknak megaláztatással együtt járó kínszenvedés volt, másoknak nehezen, de valamiképpen mégiscsak elviselhető rossz. Ritkán adatott meg egy leány számára, hogy gazdái egyenrangú félként kezeljék, s tudomást vegyenek arról, hogy cselédjük érző emberi lény, lelke van. Nagyanyám a zirci ciszterci apátság jól jövedelmező uradalmának központjában, Előszálláson nőtt föl, részt vett a mezőgazdasági munkákban. Hatévesen vízhordóként dolgozott, majd marokverő lett, s különböző szezonális munkákra is elszegődött (répaegyelés, kapálás, télen a magtárban gabonaforgatás). Húszévesen, 1933-ban az előszállási nagygazdához, a vegyesboltot is üzemeltető Jankovics Ignáchoz került házicselédnek. Tizennyolc, majd húsz pengő bért kapott. Húszéves már el is múltam, mikor elmentem szolgálni. A Jankovics úrék hívtak. Régebben már a Teránk is szolgált náluk, aztán én is elmentem hozzájuk szolgálni. Elég sok dolgom volt, mert volt nekik lovuk is, meg hizlaltak disznót, tíz hízójuk volt, mikor odamentem, meg baromfi is sok. Meg voltak velem elégedve, szerettek, az öreg Jankovics néni is meg a Jankovics úr is. Egy évig ott szolgáltam náluk. Amikor a lovuk megellett, más nem is mehetett oda hozzá, csak én, mert úgy villámlott a szeme neki, mást meg is harapott volna. Én vittem az abrakot neki, engem megszívelt, itattam is, vizet vittem be neki. Egy évig voltam náluk, azután elmentem Pestre szolgálni, ott is nagyon jó emberekhez kerültem. Náluk voltam öt évig. Hogy miért szánta rá magát nagyanyám a pesti életre? Miért szakadt el hosszabb időre a családjától? Mint minden leány, ő is a kelengyéjét szerette volna összegyűjteni. Akkoriban egy lány sem ment férjhez anélkül, hogy ne lett volna néhány váltás ruhanemű, terítő, abrosz, párna- és paplanhuzat, lepedő a tulajdonában, mielőtt házasságra adta volna a fejét.
