Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Tolnai Ottó: A vezérkar
25 láttam ilyen csokrot. Ottó nem volt oda a tengerért. Lenn élte életét, mert Ági szerette a tengert. Közel álltak Holti Máriához, a magyarországi származású, vajdasági dalmát írónőhöz, aki ott élt, nem messze a bogumil virág alatt rogyadozó Brelában. Őt Makarskán temették el, ott élnek a gyerekei, jártam a sírjánál… De Ottó nem evett halat, se osztrigát, csak disznóságot, főleg bécsi szeletet. Számunkra mégis fontossá lett, hogy ő, éppen ő – a világ szexuális forradalmának beindítója, egész életében ezt bizonygatta, ő indította be, ő személyesen, ezt a bizonyos forradalmat egy Svédországban megjelent könyvével, amit azért nem lehet immár leellenőrizni, bizonyítani, mert nem az ő, hanem a fordító neve alatt jelent meg (lásd Egy világítótorony eladó című írásomat a győri Műhely tenger-számában) – ott trónol lent a tengernél. Igen, mondtam, Ottó úgy került a tenger mellé, mint Lautréamont napernyője a varrógép mellé… De ha felöltötte halványbordó zakóját, és végigsétált a riván, mindenki utánafordult. Azt sugdosták, még a helyiek is, nyugalmazott admirális, jóllehet Ottó éppen hogy folyamőrként harcolta végig a világháborút. Minden egyes alkalommal megrezzentem, amikor a pap azt mondta, hogy Ottó testvérünk, akkor meg könny szaladt a szemembe, amikor azt énekelte, hogy Övé a tenger… Álltam a kripta mellett, alant Tukacsok, Dukaiak. Ági mondja, Ottó biztosan nagyon örült, hogy itt voltál… Ottó lánya, Ottilia is odajött hozzám, húsz-harminc éve nem találkoztunk, még mindig szép, meséli, az apja nem engedte, hogy megnézze azt a filmet, A flamingó térdét, amit a barátaimmal csináltam róla, most, ha küldenék neki egy másolatot, megnézné… Az egyik újabb, kedves barátom által írt, kitűnő regényelméleti Goethe- tanulmányban olvasom a Vonzások és választásokról, bemásolom ide a fekete füzetbe: A többi szereplő azonban – főhőseink – mind, mutatis mutandis, az ,,Ottó” névre hallgatnak: hiszen még Charlotte és Ottilia nevében is ott a szó töve. Elemek csupán. Minden megjelenésük egyben megjeleníti a szerkezet ama pontját is, amelyen fellépnek. Mintha egy bonyolult vegyület térbeli képletének kijelölt helyei volnának. Így írják önmagukat… Nincs más, vezetem tovább a fekete füzetet. Mi az, kérdi fiam, ékírsz már te is!? Nem, mondom, csak ácsceruzával… De nem várja meg a válaszomat, továbbmegy. Suzuki a keresztény és a buddhista miszticizmusról írt könyvében Eckhart mestert idézi, amire érzékenyebben reagálok, mint gondoltam volna, minden bizonnyal Lukács bácsi említett kijelentése miatt. Az Isten, mondja Eckhart mester, hagyott egy kis pontot, amelyben a lélek vis zszatér önmagához, és megtalálja magát és megismeri magát, mint teremtményt. Igen, nagy benyomást tesz rám ez a kis pont (a kis pont és a szatori a fejezet címe), ahogy először elolvasom. Kronologikusan az Istennek a légy intelligenciájával kellene rendelkeznie, ha tanulmányozni akarná a légy létét. Ennek az intelligenciának a lélekben való ébredése, a ,,kis pont”, létrehozása. Holland, mondom, s ez nem azt jelenti, hogy régi kép, hangulat, hanem a tehenek esti, lassú, súlyos alig-mozdulatai az egész napos legelés után, a fejés előtt, az alkonyatban. Átvágni egy kopasz nyakú kakas nyakát. Ma csak ezt írtam a fekete füzetbe.
