Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Mohai V. Lajos: Minden megemelkedik (Mándy Iván varázsa)
69 Elszántan, a figyelem és a megfigyelés erejével, kitartó fegyelemmel találta meg és jelölte ki egy egész költői univerzum helyét a magyar prózában: a „pálya szélét”. A pálya széle emblematikus hely, határokon kívül eső terület, mégis a világ közepe. Hátország. Megvesztegethetetlen erkölcsi erőt sugároz, bátorságot. A „pálya széle” példázat erejével nőtt bele a magyar irodalom világképébe. Megejtő egyszerűsége és fensége van, ahol a köznapi csodák és köznapi fantasztikumok megemelik a szűkös és tompa lét fájdalmát. A könyv, A pálya szélén (1963) hegycsúcs, az elbeszélő próza hazai (és európai) magaslata; a kádári konszolidáció nyugtalan periódusának a vége felé született, a kirekesztettség, kiszorítottságnak gyötrő érzésével (a pálya szélének érzékletes metaforájával), amellyel a köznapi valóság szolgált Mándy és hasonló, polgári eszmevilágú nemzedéktársai számára. A futballhoz tartozó utalássor másra is rámutat Mándy életművében. Erre a futbal lnovellákat alapanyagul tekintő Régi idők focija (1973) című film a példa , ahol a foci mítoszvilágának halhatatlan figuráiból ikonikus mozihősök, legendák váltak. A film eszméje, varázsa abban foglalható össze, hogy valamennyi szereplő a Titánia nevű futballcsapatra tette föl az életét, mintegy eggyé vált a sorsával vagy a sorstalanságával. (Ahogy Mándy Budapest tájaival, mítoszaival.) A történet Minarik Ede/Csempe-Pempe köré szerveződik, akinek egyetlen akarata van, a csapat léte ; valóságos hős, hiszen nagy eszmét tart életben, amihez nincs fogható a számára: a megmaradásét, a fönnmaradásét. A néző nem tehet mást: kudarcát elszenvedve erkölcsileg fölemelkedik vele. Minarik Ede/Csempe-Pempe k üzdelme heroikus tett – az olvasót, mindenekelőtt a némafilmek sémáját fölhasználó, bravúrosan megoldott, groteszk elrajzolásaival is önmagára , saját vágyára, szabadságélményére emlékezteti. A pálya szélén és a többi futballnovella , közülük is a legismertebbek, a Tizenegy dressz , a Tribünök árnyéka , az Előrevágott labda , a Tóth János mozija , az egyszeri, de a folyamatosan megismétlődő rekviem hatását nyújtja; tágabban és áttételesen: a mindannyiunkat lassacskán bekerítő múló idő rekviemje szól al meg Mándy szűrt hangján. Ahogyan mindenhol, minden művében ez a hang szól, ez a szinte monológszerű áradás, hiába a rövid vagy tört mondattan, hiába az elszáll ó mondatfoszlányok, kísértetneszek. Varázslat ez; ebben látom írói nagyságának erős vonását, irodalmi életművének maradandóságát, a magyar kultúrához való eredeti és mély hozzájárulást. Mándy érzékenysége mindenkor telt, p átosza őszinte és természetes, hűvösen szenvedélyes és eredendően józan. Mándy Iván önmagához való hűsége példaadó a magyar irodalomban. Biztos pont, magaslati hely erkölcsi és művészeti értelemben.
