Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
14 NAPPIAVÓTA’ Poshatt sört vedelünk heherészve a Híd-borozóban, dadduma közt a Joe // adjaja bamba fijút. Ott volt tökvakaró Filoszunk is e víg hacacárén, s közben Kiss Benedek // szittaja zisteneket. Ittónk s épp eleget hogyozánk eme randa hodályban, kaptassónk haza hát – nem fizetőnk kapupénzt. Mert bizony akkor még a házmesteri módi járta, s a későn hazaérkezőket „megbírságolták”. De ahogy ott egész kollégiumi életünk a lányokkal volt teleszőve, nemegyszer jött velünk Horváth Erzsi, Zsóka, aki Dzsó választottja volt (de inkább viszont), s a mellette lévő szobából egy csodálatos tájszólásban beszélő lány: K. M. (vele jól ismertük egymást, mert ő is előfelvett volt, szomszédos helyen is dolgoztunk anno, Kőbányán, s többször voltunk közösen színházban, operában, moziban. Ő „ragadt volna” hozzám, de én tiszteletben tartottam menyasszonyságát végig, mert egy falujabéli fiúval – orvostanhallgatóval volt eljegyezve). Kis társaságunkat nagyban élénkítették, ami (jóval) később odáig fajult, hogy (az én hathatós közbenjárásomra) Dzsó beadta a derekát, és összeházasodtak Horváth Erzsivel. Egyébként nekem szinte minden szabad esti szórakozásom a pingpongteremben zajlott: két-három ellenfelem volt, akikkel felváltva, kimerülésig tartó csatákat vívtunk. Ezt sokszor a „lányozással”, „írdogálással” nehéz volt összeegyeztetni. Mert este és éjszaka írtunk: én is és Dzsó is. (Be kellett osztani, hogy mikor melyikünk, mert ketten nem fértünk el az íróasztalnál, és bár – bevallottan – írtunk már budin is, ez mégis más volt.) Egyébként akkor még valamennyien közlésre várakoztunk, s lassan-lassan mindannyian eljutottunk a nyomtatott betűig. De az alaphelyzetünket jelentő lehetőség továbbra is az Eötvös-kollégium nagytársalgója és a Ráday utcai ebédlő volt. Emlékezetes például az Eötvös-kollégiumban egy március 15-i felolvasásunk, ahol a neves történész, Szabad György vezetett be bennünket, s ő mondta az ünnepi beszédet. Ebből általános és nagy felzúdulás lett Dzsó verse, a Talpra Petőfi miatt. De mi is, többiek, egyre inkább kezdtük magunkat úgy érezni, hogy közeledünk egy országos, nagy megmérettetéshez. Különösen vonatkozik ez a Ráday utcai társaságra, s egyre inkább azt gondoltuk, hogy nekünk antológiát kell szerkesztenünk. Mi voltunk a gerince a tervezetnek, s persze ezt is a magunk módján képzeltük el: magunk által szerkesztett könyv megjelentetésével. Hiszen több éve formálódott, többéves egymásra ismerés és egymás írásainak, magatartásának figyelése, egymás teljes vállalása alapján formálódott ez a kis csoport. Magunkhoz vonzottunk a nem Ráday-körből is olyanokat, akiket esztétikailag (de még inkább morálisan, etikai tartás szerint) közénk valónak gondoltunk. Így kapcsolódott hozzánk Rózsa Endre, Mezey Kati, Kovács István és Konczek József. Többen is, akik társak voltak az egyetemi Alkotókörből, kimaradtak, még ha akkor publikáltak is. Így például S. Papp Zoltán (a későbbi munkásőr), Szentmihályi Szabó Péter, Suhai Pál, vagy éppen Rózner (Bereményi) Géza,
