Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2018 / 11. szám - Czesław Miłosz: Személyek; ***; Fénye égi sugaraknak; Lehulltak rólam; Úton; A költő halálára (versek – Tőzsér Árpád fordításai)

44

Akár esküvői lakománk is lehetett volna az a vacsora, de hát hiábavaló dolog

történelmünket a megtörténtek után tervezgetni.

S téged is ideidézlek, Roksana, bár a te esetedben sem szeretnék

az életrajzíróknak nyommal szolgálni.

A neved hallatán először szívdobogást érzek, aztán már csak ez van:

férfi s nő, pontosan olyanok, akár az idők elején testté lett többi.

Mintha valamely kikötőváros bárjában talákoznánk, te és én,

ülünk és emlékezünk, évek múltán az egykori varázslatra.

Mindent elmondanék neked, amit az életemből megértettem, bár az nem sok.

Beszélnék arról a képességemről, mily nemes érzéseket tudok tulajdonítani magamnak.

Szólnék a szerelmespár álarcában tetszelgő kettős önszeretetünkről.

S arról, hogyan hagyjuk el a kedvesünket, szinte akaratunk ellenére,

s hogyan ítélünk ezzel egy élőlényt fagyhalálra.

Berenika, még ma is mindig megremegek, ha igazi neved kimondom.

Mint két hajó, ha ködben keresik-hívják egymást: nem láttalak s te nem láttál engem.

Az ismeretlenben zajló eseményeknek kísérőjelensége a tévedések és vétkek

felismerésének tragédiája.

Persze, fiatal korunkban nem hittük, hogy a mi fennkölt eszméinket

triviális balesetek veszélyeztethetik.

Hamarosan én is ott leszek az alvilág tágas rónáin, s lépkedsz majd felém, némán.

Miről beszélgethet két néhai lény – védelmemre csak műveim teleírt lapjai szolgálhatnak.

De már hallom énekelni a kórust, erősödik a hang, zúg-zeng, csatlakozom hozzá, s

együtt

énekelek a többiekkel.

Forgatjuk partitúráink lapjait, a bűnösök kórusa, férfiak és nők – és süt ránk a nap, akár

a földön.

Ha arra gondolok, hogy nem voltam se jobb, se rosszabb, mint a legtöbb ember, s velük

együtt várom a bűnbocsánatot, megkönnyebbülök.

Hangtalan tolongnak körülöttünk a nemzedékek, az ártatlan füvek benövik a sírköveket.