Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
38 NDK-s, rügeni utunkról, Gyula bácsi alapos elemzést adott (nem valami ked- vező előjellel) a német irodalomról is, és persze szinte állandóan ő beszélt, még Juhász Ferenc sem igen tudott szólni. Látszott, hogy szívesen látott vendégek voltunk, Flóra néni, ki eléggé visszahúzódó volt a társalgásban, tejszínhabos eperrel kínált bennünket. Jó érzéssel mentünk haza Katival, jó darabot végig- sétálva az illatterhes hegyoldalon. – Aztán egy kis idő után valamiért újból fel- hívtam Gyula bácsit, aki megkapta a nívós Herder-díjat. Mivel ennek tartozéka- ként ajánlhatott egy fiatal költőt féléves bécsi ösztöndíjra, nekem ajánlotta föl a ritka lehetőséget. Még a telefonban, rögtön, bármennyire is jólesett, udvariasan kitértem előle, javasolva fiatalabb barátomat, Kovács Istvánt, aki történész is lévén, sokkal hasznosabban töltheti el, kutatásokkal ezt az időt. S javaslatomat Gyula bácsi el is fogadta. Így Pista 1970 végén el is utazott Bécsbe, kutatni a levéltárakban. Igazán fontos dolgokat csinált, s eredményeit – közte 1848–49 lengyel kapcsolatait, amiknek szerelmese volt – fel is használta publikációiban. De nem feledkezett meg arról sem, hogy 1971 tavaszán meghívjon bennünket Katival bécsi látogatásra. Ez, amilyen váratlanul ért, annyira örültünk neki. Bécs volt akkor a Nyugat kapuja, ahová csak nagy ritkán volt kapható útlevél. De a meghívólevél alapján mi gond nélkül megkaptuk, igaz, valutát hozzá nemigen. Katival elhatároztuk, hogy az akkortájt forgalomba állított „szárnyas hajóval” fogunk utazni. Az időpontok egyeztetése után így is történt. S a bécsi kikötőben várt bennünket Pista, és egy új barátja, az énekes Kuncz László, akinek volt egy kis Fiatja, s azzal szállítottak bennünket szálláshelyünkre, a belvárosba. A lakás luxus kényelmű volt, Bujdosó Alpár tulajdona, aki akkor éppen nyugati utakon járt, s Pista meg tudta tőle szerezni kölcsönbe. Amikor odaértünk, egy valóságos kis magyar „fogadóbizottság” várt bennünket, Pista barátai, szintén ösztöndíjas egyetemisták. De végül csak bejutottunk a lakásba, s Pistával és Kuncz Lacival megbeszéltük a programokat. – Amint magunkra maradtunk, hamarosan megtapasztaltunk egy szabad országban létező, de számunkra addig csak hírből ismert dolgot: az egyik szakszervezet éppen akkor tartotta sztrájkját, s a nagy tömeg az utcán a villamosforgalmat is alaposan befolyásolta. De persze, miután ez lezajlott, Pista végigkalauzolt Bécs nevezetes helyein, ám ezekre nemigen emlékszem. Annál inkább egy tragikusan végződő burgenlandi túrára, ahova Kuncz Laci vitt le bennünket. Az úton láttuk a szépen művelt föl- deket, kiváló minőségű utakon jártunk, s a végén kikötöttünk egy Burgenland legdélibb részén lévő, valahai magyar faluban. Persze, beültünk a vendéglőbe egy hosszú asztal mellé, ahol hamarosan egy kis magyar társaság verődött össze, köztük a páter, vagyis a helység papja. A vendéglő nagyon kulturált volt, s elég tágas, de mindenfelől csak vidám és hangos német beszéd hallatszott. Mi is jó hangulatban söröztünk, leginkább a pátert hallgatva, aki beszámolt a község magyar lakosságának szomorú helyzetéről, s hogy lassan elfogynak a hívei. De fiatalok is ültek asztalunknál, s ők is egy kis színt, életet vittek a társalgásba. Eléggé eljárt már az idő, mikor Kati kiment a helyiségben lévő, többfülkés WC-sorra. S aztán hosszan, hosszan nem jött vissza. Végül megnéz- tem, mi a helyzet. Fülkéje ajtaja előtt vércsík szivárgott, s mikor kétségbeesve bekopogtam, láttam a szörnyűséget: f ülkéje vérben ázott, s deréktól lefelé maga
