Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
28 nem volt. De ezeknek az utaknak irodalmi vetülete is volt. Ugyanis a Forrás nál, a város egyre rangosabb irodalmi lapjánál egyre mozgalmasabb élet alakult ki, Varga Mihály főszerkesztésében. Egy laza társaság kezdett összeállni a lap von- záskörében, mégpedig Buda Ferenc, Hatvani Dániel, Zám Tibor – Buda Feri föl- dije –, Kunszabó Ferenc, Szekér Endre „tanár úr”, Goór Imre képzőművész, s a magam személyében. Ez időben történt az Írószövetség vezetőségében, hogy – ha jól tudom – Lengyel József fölvetette a kérdést: van-e az Írószövetségnek fia- talabb tagja, mint amilyen korú Petőfi Sándor volt, amikor meghalt. Hát bizony nem volt, és célként jelölték meg a szövetség fiatalítását. Ezzel körülbelül egy időben tették létrehozandóknak a vidéki folyóiratok körül kialakuló, egy-egy tájegységet képviselő íróemberek hivatalos vidéki körökbe való megszervezé- sét. Ezek közül az egyik – talán a legfontosabb – a Forrás körül csoportosuló alföldi írócsoport megalakítása, amihez engem is számításba vettek. Igen ám, de nem voltam írószövetségi tag, mert ehhez, s bizonyos számszerűségi kvótá- hoz kötötték a csoportok megalakulását. Velem lett volna ki az alföldi csoport, a Forrás-kör létszáma. Semmi baj – mondták az Írószövetség vezetői –, azonnal be kell léptetni. Az Irodalmi Alapba már fölvettek – ezt szorgalmaztam, mert így jutott családom az akkori törvények szerint SZTK-kezeléshez, s ez biztosí- tott számomra személyazonossági igazolást, bejegyzett munkaviszonyt, lévén, hogy ez volt az Írószövetség gazdasági háttere, mintegy szociális biztosítéka. – Mikor éppen bent jártam a szövetségben, felszólítottak, hogy azonnal írjam meg felvételi kérelmemet. Addig huzakodtam, hogy nem tudom, azt hogyan kell, míg Funk Miklós, az Alap akkori igazgatója elkáromkodta magát, becipelt a gazdasági ügyeket intéző irodába, ahol írógép is volt, s ő maga írta meg, ada- taimat kérdezgetve, az írószövetségi felvételemhez szükséges kérvényemet. Így lettem írószövetségi tag, s így alakulhatott meg az Alföldi Írócsoport. És ha a József Attila- díjat akkor nem kaptam is meg, megkaptam mást. Akkortájt hoz- ták létre Győrött a Radnóti-díjat, aminek három fokozata volt. Legfőként a fődíj, amit Juhász Ferenc kapott, aztán egy középdíj, amivel Buda Ferit jutalmazták, s végül az elsőkötetes költők díja, amit én kaptam. De ha már az akkori barátságaimat veszem számba, kihagyhatatlanul szólni kell a csodagyerekként feltűnő Bari Károlyról. Én magam is tizenévesen írt verseit – s a későbbieket is – zseniálisnak ítéltem. Megismerkedésünk körülmé- nyeiről semmi emlékképem nincs. De tudtam, miként sokan mások is, hogy a kommunista hatalom körei, valamint az akkori ún. „liberálisok” is meg akarják nyerni, vagyis ki akarják használni. Szerencsére ennek Karcsi is hamar tudo- mására jutott, s szembekerült velük, s ezzel a kezdeti nagy ajnározásnak vége szakadt. Bátran szembeszállt az őt „futtatni akaró” kommunista párthatalom- mal, aminek következménye lett, hogy a művészeti főkorifeus, Aczél György „elvtárs” szinte hajtóvadászatot indított ellene. Ebben az időben nagyon jó barátok voltunk, ha hazament Bükkaranyosra, leveleztünk, s egyik kötetének mottóját is – „Szolgál az ének és kiszolgáltat” – tőlem vette. Elfogadtam származá- si körülményei által meghatározott furcsaságait, jellegzetes etikai magatartását, s hogy bátran, olykor kihívóan is bátran vállalta és képviselte cigány mivoltát és népének kultúráját. Szembeszegülő magatartásának szinte törvényszerűen