Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 10. szám - T. Tóth Tünde: „Elment a kedvem a dologtól” (Vajda Mihály: Szög a zsákból)
130 egyúttal Vajda pályaalakulásának mérföldköveiként tűnnek ki. A kiválasztás gesztusa és a részletezés mértéke legalábbis arról árulkodik, hogy mindennek nagyobb szerepe van számára, mint például a párszavas válaszokba tömörített külföldi egyetemi katedráknak – a Petőfi Kör, a filozófus- és a sajtóvita is csak érintőlegesen kerül szóba. A pozíciókeresés a személyközi és nagyhatalmi viszonyok közt sokféle elvi-etikai ellenérzéssel társulhat, de Vajda ennek a morális magatartásmintának a felépítését vagy újrakonstruálását csak elvétve, és mintegy mellékesen hozza szóba. A saját életében, illetve a szűk környezetében is számos példa adódik a szembefordulástól az emigráción át a különböző mértékű és módozatú kompromisszumkötésig. „Én láthatóan nem tar- toztam azok közé, akik magányukban sírva ápolták a forradalom emlékét. Igazából soha nem tagadtam meg, de élni akartam, kipróbálni magamat; filozófiával akartam foglalkozni. Hát megkötöttem a magam kompromisszumát. Ha a fenti történetet folytatom: miért ne léphettem volna be a fránya pártba, ha Márkus Gyuri és Sós Vili benne voltak?” 5 Elvétve ír mindarról, amiről a visszaemlékezőket kérdezni szokás a pártrendszerrel kapcsolatban: mit sejtett, mit tudott, mit ellenzett, mit támogatott? – épp ezért elszórtan, ritkán olvashatunk a politikai berendezkedésről, a rezsim működési mechanizmusáról, az arról alkotott véleményéről: „Az zavart, hogy »pártunk és kormányunk« nagy hangon hirdette: az intézkedésekkel sokkal könnyebbé vált »a dolgozók« élete. Felmérést nem végeztem, de tudtam, hogy hazudnak. S nem értettem, hogy miért kell hazudni. Még azt is helyesnek tartottam, amit Rákosi elvtárs mondott, hogy ugyanis nem ehetjük meg ma a holnap aranyto- jást tojó tyúkot. De akkor miért nem mondja meg azt is: tisztában van vele, hogy az emberek rosszul élnek, s közönséges tyúkot sem ehetnek. Még rosszabbul érintettek a kitelepítések.” 6 Ezeket a történeteket épp, hogy csak felskicceli, de részletezés és különösebb elmélkedés nélkül is érvényes általánosságokat, lesújtó háttérfolyamatokat sűrítenek: „De a területi DISZ-csoporttal, a Zójával kapcsolatosan is voltak nyugtalanító politikai élményeim. A párt- szervezet, amelyhez tartoztunk, elküldött bennünket különböző Damjanich utcai családokhoz békekölcsönt jegyeztetni. Mentem, de amikor láttam, hogy felnőtt emberek félnek tőlünk, tizenöt-hat éves gyerekektől, elment a kedvem a dologtól.” 7 Más helyütt: „A XX. kongresszus után viszont már érezhetően megváltozott a légkör. Előbb csak suttogó propaganda formájá- ban hallottunk arról, hogy a kongresszuson Hruscsov tartott egy titkos beszédet, amelyben leleplezte Sztálin bűneit. Aztán egyszer csak a kezünkbe került bibliapapíron a beszéd – az amerikai követség terjesztette. S volt egy évfolyamtársunk, aki találkozott valakivel, aki szovjet munkatáborból jött vissza.” 8 Vajda munkássága a marxizmustól indul, amely a személyes emlékezet nyomvonalán haladva az utólagosan konstruált történetek elrettentő vagy nosztalgikusan elfogult jel- lege helyett összetett, árnyalt szemléletmódú retorikával idézi fel élete – a nyilvánosság- ra tartozó – fejezeteit, annak minden ellentmondásával, bizonytalanságával, (védekező) mechanizmusaival, amelynek a centrumában a gondolkodástörténet, és (a hangsúlyo- zott ellenérzésekkel szemben) mégiscsak a saját filozófusi pályának leképeződése áll. Persze nemcsak a beszélőnek, hanem az olvasónak is fontos a sokismeretlenes egyenlet- ként megjelenő gondolkodási ív: mely tényezők játszottak közre, és hogyan alakították az eszmei-filozófiai alapvetéseit? Mennyiben általánosíthatók ezek a léttapasztalatok, 5 Uo. 120. 6 Uo. 96. 7 Uo. 99. 8 Uo. 106–107.
