Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Luchmann Zsuzsanna: Hét etűd a halálra (Jenei László: Díszössztűz)
124 néma várost. A kötetcímadó írás énelbeszélője, az apja elől lázasan menekülő fú vizionálja így a nyitások-zárások egymásutánjában megszülető új világát és annak szétesését: „… pixelenként kiértékelhető képen láttam magam, kulcsjelenetben szerepeltem, oldalnézetből, én a városommal. […]… onnan, ahol álltam, rálátás nyílt mindenre. Felajzott ez a térbeli mélység, az élet látványos ritmusa. […] Kinyílt a tér, lehetetlen elrejtőzni többé. ” (228. és 230. o.) A filmes technikai apparátus jelentéskonstituáló természete a kötet abszolút fókuszának tekinthető Szabályos csalódások című írásban mutatkozik meg a legnyilvánvalóbban, film a filmben megoldásával. Mintha egy werkfilmet látnánk arról, hogyan jut el az Adam nevű szereplő odáig, hogy filmetűdöt forgasson anyja haláláról, illetve hogyan készül élete igazi nagy áttörésére, egy vízparti forgatásra – miközben folyamatosan más projekciók is futnak benne, álmok, emlékek, képzelgések. A vetítés folyamatában pedig egyik produkció sem lesz kevésbé fontos a másiknál: az előzmények szükségszerű fejleményként exponálják a következményeket, akkor is, ha a részletek nem kronologikus rendben peregnek. Adam egy temető melletti panelban nőtt fel (micsoda ikonikus kapcsolat a könyvborító San Cataldo-i temetőjével!), szobájának ablaka a ravatalozóra nézett. Odaszögezték a lenti történések: naplót vezetett a temetésekről. Az ismétlődő látvány lassan egyetlen képpé állt össze benne, a gyászolók prototípusává, s ez volt az, „ amit gyerekkorából boldogságként élt meg ”. De igénye támadt valami másra, pozíciót váltott, elvegyült a gyászolók közé, s a térben létező alakokat kezdte vizsgálni. „ Izgalmasnak nem is a tartalmi kiértékelésüket érezte, hanem a beállításokat ”, a legmegfelelőbb szögek keresését. Ez a tapasztalat „ a vérévé vált ”, úgy élt, „ mintha folyamatosan félrenézne, csak hogy leplezze magát, de amikor kikerült az emberek látóköréből, nem volt nála alaposabb megfigyelő”. Zsigereiben készült valamire. Az első alkalmat anyja halála szolgáltatja: filmetűdöt készít róla az embereknek, „ a gyász oktatófilmjét ”. A feleséget és a vágót az érzéketlenség háborítja fel, a fiúi gyász teljes hiánya. Ő maga csak két hiányt érzékel benne, az anyja fiókjában megtalált napló látványát, s vele kapcsolatban a válaszét: hol volt ő, az anya akkor, amikor ennek a naplónak a sorai feltöltődtek. Hiába nyer második díjat a filmetűddel egy internetes pályázaton, kielégíthetetlen vágy űzi valódi tehetségének megmutatására. A felismerés pedig, hogy nagy filmet kell forgatnia, a már ismert pozícióban, egy réshelyzetben válik világossá. A hely most egy autópálya leállósávja. „ Mintha most is forgatna, a véletlen kínálta helyszínen igazítaná az objektívet, állítaná a mélységélességet, kutatná a részleteket, melyek egy szűk nézetből hitelesek lehetnek. Mozdulataiban a részrehajlás nélküli pontosság munkál, az a teremtő indulat, amely elől nem akar kitérni. ” (130. o.) Az írásban szövegszerűségében is megjelenik a legfontosabb szemléleti tényező, amit immanens módon az egész kötet képvisel, hogy a történetet mutatni kell, nem mesélni. Ez a közelítés szükségszerűen az érzékelésre ró feladatot. Sokszor akusztikai és vizuális jelzések lendítik tovább a beszéd- és cselekvésfolyamot ( Képzeld, váltott megint ritmust… 88. o.; Aztán megváltoztak a fényviszonyok, ajtó nyílt… 129. o.; …teátrális volt minden mozdulata, s olyan sokáig tartotta ki, mintha folyton az expozíciós idővel számolna. 136. o.), vagy válnak a személyiség önelrejtési/önmegmutatási kísérleteinek eszközeivé: „ Képtelen volt kiverni a fejéből mindazt, amit az autópálya leállósávjában valóban látott, az időbűnökre épülő […] precíz előkészületeket, a térrel játszó megfigyeléseket, könyörtelen analitikus beállításokat, melyek szinte letarolták az élete köré emelt, fényvisszaverő anyagból készült, megtévesztő paravánokat. ” (133. o.) A paraván mint a rejtőzködésnek vagy a lesből figyelés pozíciójának metaforája, fontos szerepet kap A kihordó ban is. A résein átszűrődő másik világ érzékelése tárja fel a legteljesebben a saját pedofil hajlamainak gyilkos démonától űzött Florin személyiségét. A másik világ itt a lentet, falut jelenti. Mert ő fenn él a hegyen, egyedül, egy a temető régi halottmosójára emlékeztető kalyibában. Nappal csapdákat állít, gyilkol és gyilkost hajszol (áldozatait egy titokzatos démon pusztítja), az egyetlen éjszakán, amit a faluban
