Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 10. szám - Gion Nándor: „Az írók tisztességesen politizálnak” (IV. rész – közreadja Kurcz Ádám István)
17 Azóta a tanyák nagy részét lebontották, az én régi temetőimet is simára gya- lulták, a kis folyó vize pedig bemocskolódott. Viszonzásul rengeteg villanyégő gyulladt ki, úgy látszott, hogy egyre világosabb lesz körülöttünk, már magunk is így hittük, hogyha egyikünk-másikunk mégsem hitte volna, mindig akadt valaki, aki felsőbb megbízatásból bebizonyította, hogy igenis fényesedik ez a szomorú világ. Pedig a tömény sötétséget hozó éjszakák továbbra is megmaradtak, és hos z- szúak voltak, különösen, ha az ember nyugtalanul, tehetetlenül várta elmúlásukat. A végén már annak örültünk, ha egyáltalán túléltük a sötét éjszakákat. Nyilván ezért vált szokássá, hogy dühödt keserűséggel elmarasztaltuk az éppen elmúlt esz- tendőt, és csak azután kívántunk boldog új évet, egyre kevésbé bízva benne, hogy az sokkal több világosságot hoz. A néhány órával ezelőtt kimúlt óesztendőről sem mondhatunk sok jót. Nehéz volt, sok keserűséget hozott, örültünk, hogy túléltük, és ha most nem ünnepelnénk éppen, ennél csúnyább szavakat is mondanék. Valami azért mégis történt 1990-ben, amire érdemes odafigyelni. Megváltozott körülöttünk a világ, ami persze még nem jelenti azt, hogy okvetlenül jobb lesz, egy azonban bizonyos: kezdenek megváltozni az emberek, és aki jobban odafi- gyelt, észrevette, hogy tájékunkon is egyenesedni kezdett az emberek dereka. Az emberek mintha nagyobbak lennének, bátrabban szólnak és cselekszenek, mint régen. Ha másért nem, már ezért is érdemes volt túlélni az óesztendőt. Régi meggyőződésem, hogy a világosságot nem a sápadt villanyégők hozzák, hanem a magunk helytállása és embersége. Szomorú világunkat az embereknek kell kifényesíteni, és ezt csak egyenes derékkal lehet megcsinálni. Együtt és külön- külön is. Éppen ezért még egyszer és őszintén boldog új esztendőt kívánok minden kedves hallgatónknak. Csehszlovákiában 1968. VII. 12. – 1968. VII. 20. 3 Abban az időben is voltak szovjet csapatok Csehszlovákiában. Éppen akkor értek véget a Varsói Szerződés egységeinek hadgyakorlatai. A szovjet csapa- toknak állítólag Lengyelországba kellett volna kivonulniok, és az újságok azt írták, hogy a nép virágesővel üdvözölte a távozó katonákat. Az ország ellenkező határszélén. Komáromban, ahol Jókainak szobra van, Lehár Ferencnek pedig emléktáblája a szülőházán, délelőtt tíz órakor már nem lehetett újsághoz jutni, az emberek nagyon gyorsan szétkapkodták őket, különösen a napilapokat. Komárom közelében rendezték az idén a csehszlovákiai magyar értelmisé- giek Nyári Ifjúsági Találkozóját, a Vág-Duna mellett, egy békés fűzfaerdőben. A terebélyes füzek között mindenféle színű és méretű sátor állt, a lányok közül néhányan már korán reggel fürdőruhában jelentek meg a sátrak előtt. Volt, aki azt mondta, hogy sokan csak azért jöttek ide, mert kanokat keresnek; pontosan így mondták. Különben miért járkálnának apró fürdőruhában már korán reggel, amikor még hideg van a folyó mellett. Meg azt is mondták, hogy egész biztosan spiclik is vannak a táborban. Az lehetetlen, hogy kétszáz ember között ne legyen 3 Új Symposion 1968/41., 14.
