Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Gerőcs Péter: A csalás morfológiája (A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997)
127 A kellemetlen olvasói érzéseknek az is ad némi tápot, hogy a szövegek hangvétele hamis és visszatetsző. A szerelmespár kommunikációs rítusa: egyik legnagyobb hazugsága. Ezért, vagy nem ezért, a levelek döntő többsége silány, szinte olvashatatlanul rossz szöveg. Nádast is a kísérőesszében, Mészölyt is a feleségéhez írt leveleiben foglalkoztatja a kérdés: vajon az ember monogámnak született-e. A levelezésben feldereng egy összefüggés: Mészöly azért tartott szeretőket, mert gyereket akart, Alaine-nel pedig ez objektív okok miatt nem volt lehetséges. Ám ez inkább csak a maró lelkiismeret felszódázása, egy kudarcos, mert túl könnyű gondolatkísérlet. Ami számomra sokkal valószínűbbnek tűnik, az egy másik magyarázat. Béklyózva érzem magam Alaine már a korai években is többször megfogalmazza, hogy amint Miklós elutazik ( távolodik ), otthon minden a feje tetejére áll, kisebb kataklizma történik; a családtagok megbetegszenek, Alaine is megbetegszik, ismerősök meghalnak, emberi rosszindulat és természeti csapások egyidejű áldozatává válnak, pontosabban szólva – csak Alaine. Nádas megjegyzi, hogy utazásaik leg többször nem kettesben történnek, hanem külön-külön. Így jöhetett létre a levelezés is. Fontos motívum Mészöly gyakori alkotói elvonulása is. Ezeket mind a distancírozás, a távolodás-távolítás kísérleteiként értelmezem. A távolodással azonban egyidejű volt az erős bűntudat, a lelkiismeret-furdalás gyötrő érzése is. Alaine Mészölynek ezt a lelki karakterjegyét már a kapcsolatuk elején detektálta, és finom szövetű stratégiát vont köré: biztosítja férjét teljes szabadságáról, miközben bűntudattal bevont tűvel ejt apró, de mérgező szúrásokat a szabadság rétege alá. Ennek kettős a következménye: Mészöly egy életre elkábul saját bűnössége tudatától, ám éppen ettől a fojtogató szorongástól kezd bele újra és újra a távolítás eleve kudarcra ítélt harcába. Az olvasói értelmezésemmel minduntalan visszaellenőrzött fikciós eljárás során létrehozott Mészöly Miklós nevű figura távolodási stratégiája olyannyira totálisnak látszik, hogy a csalásait, a nők hajkurászását pontosan ugyanúgy a menekülési vagy eltávolodási gesztusaként látom, mint az utazásait, elmeneteleit, eltűnéseit. A tét, és a bűntudat mértéke persze más volt, de lélektani alapkarakterében azonos. A szabadulási kísérlet szándéka talán a fogvatartottság érzésével arányosan nőtt. Nádas Péter olvasatában Alaine akkor produkálta a pszichoszomatikus betegségeket, amikor Mészöly eltűnt vagy elutazott. De nem lehet-e, hogy fordítva áll fenn az okság? Az a homályos gyanúm, hogy Alaine a szeretetet a másik kényszerű kötésével cserélte fel, amelyhez egyszerű, mégis megoldhatatlan lélektani csapdát állított Mészölynek . A levelezés ismeretében az a nagyon erős meggyőződésem, hogy a házaspár kapcsolati alakulástörténetét nem Mészöly szabályozta, hanem Alaine. Bár Nádas azt írja, hogy Alaine többször is kész volt kilépni a kapcsolatukból, míg Mészöly számára ez elképzelhetetlen lett volna, én a szövegek nagyítólencséül is szolgáló, torz üveglapjain át úgy érz ékelem, ez inkább fordítva volt. Bár Alaine csakugyan többször is jelzi a kapcsolat felszámolásának az igényét, ám én ezeket az igénybejelentéseket – nem lévén valóságos elkeseredettségben fogant levelek – inkább értelmezem a ráijesztés en keresztüli kötés stratégiájaként. Még pontosabban: Alaine csapdájából valóban nem volt menekvés, mert a szégyenre és lelkiismeret-furdalásra eleve hajlamos Mészöly végül bebábozódott saját bűnösségének tudatába, ám mégis, éppen azért, hogy ez ne így legyen, egy életen át, vagy amíg az er eje engedte, menekülni próbált. (Más kérdés, hogy Alaine számára még nagyobb lehetett a tét, hiszen aki a saját személyével akarja gúzsba kötni a másikat, annak számára semerre nincs kiút.)