Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Lengyel András: Tömörkény István egyik élclapfigurájáról
74 elég általánosra van körülírva. Igazában, Gátugró tapasztalata szerint, ez valami idegen, személytelen erő, amely nem segíti őket (vagy nem kellően segíti). Az alaptapasztalat az inkongruencia: „A nyúl is a kend répáját rágja ki, mégis más lövi le – kendnek csak a szőribül csinálnak ünneplő kalapot, ha mög tudná kend vönni. De nem tudja kend. Mer nem fog kend halat.” A szöveg zárlata is kedvetlen: „Haggya kend mán abba esztet a hiábavaló hálómerigetést. Mert az ijen savanyu ábrázatu embörtül, mint mink ketten, még az a hal is elmén, aki gyünne...” A negyedik monológ, amely már az ősz szülötte (1907. szept. 29.), sem az optimizmus jegyében keletkezett. Ebben is megvan a ‚szociográfiai’ betét, s ez is a gondok-bajok regisztrálása: „Láttya kend, hogy a viz le van apadva, a hajódzási viszony is alábbhagyott a forgalommal […]. Ken persze bele van alapodva ebbe a sorsba, mer ken csak asztat a rossz halat lesi örökké, amék nem gyün. Jól töszi. A krumpli se akart ez idén kigyünni a földbül, mér gyüjjön ki a hal a vizbül? Nézze kend, ahun uszik egy fadarab a vizön, jobb lösz ha utána mén kend a ladikkal, majd füthet kend vele a télön, ha a gyerököt rázza a hideg. Mer, tuggya kend, az is jobb nyáron. Télön a fórróság az igazi, mer legalább melegit...” Érdekes viszont, hogy a monológ nagy része az ítéletnap eljöveteléről beszél, amely „még messzebb van, mint hat hét. De, tuggya kend, az asztán valami finom-fánum ítéletnap lössz: nem papirosrul mongyák, osztán nem is tösznek rá stemflit. Sok embör leesik akkor a póczrul, kend mög első helyre jut a makrapipával az uj csizmába, ojat még úgy se viselt kend.” Gátugró persze látott már olyat, akinek új csizmája volt (s „nem tartozott bele a szervezeti viszonyba se” ), róla lehúzta volna a csizmát, „mondok: le a vagyomos osztájgőggel az lábakrul!” Ez az elégtételigény azonban még vágyaiban is naiv, de keserűség van mögötte. Gátugró ezzel kapcsolatos ‚szózata’ szimptomatikus: „Mongya ken mög, igazam van-é a világi tudománba? Mongya csak ken bátran. Törjék ken ki zajossan. Hujántsa ken, hogy éjjön, éjjön poczokméröggel, ha mást nem kap. Ugy kő annak lönni, hogy a mérög jó eledel, mer sok szögén embör mögöszi, mer az is hajóbiléta a másik világba. ” Egy biztos: nem idilli világ, amelyik e monológokból kirajzolódik. Az ötödik szöveg (1908. jan. 5.) téli szöveg, a tél jelenik meg benne. A hangütés most bizakodó. „...a fölségös uristen mégis csak a legjobb ajándékosztó, mer adott a szögénységnek enyhe telet. Nem fagy el se a kezünk, se a lábunk, kendnek mög ehun idadta a vizet e jég nélkül” – azaz lehet próbálkozni a halfogással. Minden rendben azért mégsincs, a külvilág beleszól az életbe. „Hanem hallja kend, gyünnek ám mostanság borzasztó módon a Fiuma felül a tengöri halak, de mind fejetlen, de azér csak vöszi ez a szervezetlen polgári társadalom, hogy avval is kendnek csinájjon bajt. Igy, így, Miháj bácsi.” S más gond is akad: „Láttya kend, az Emerikábul is gyünnek haza az embörök, most majd lemén a napszám ára is, egészen helyben löszünk a szervezetbe.” Gátugró monológjának társadalomtörténeti adalékai most is figyelemre méltóak. „A hajózat mán is mögállt, mert félik a jeget, pedig nem gyün: a nyáron majd hütetlen issza a bort, akinek telik rá. Már nekem nem telik, mer én egy kis malaczba fektettem a vagyonomat […]. Pedig jó borok termöttek ám az idén, ojantul hallottam, aki látta, hogy itták, ojan jófajta tejbor, tuggya kend, nem szédit az, csak mikor föl akar kend állni a székrül, akkó leül a fődre.” Hangulata van ennek a jellemzésnek, de még ehhez is kapcsolódik egy borúsabb asszociációs mező. A földre leülő borkóstoló esetét egy zárójeles kérdés köríti: „Ugyan ott is jobb, mint a viz alatt, igazam van-e?” S amikor a téli álomba merülő béka kerül szóba, ez is kivált egy asszociációt: „Ugyan mink is jobban tönnénk, ha átalunnánk a telet, legalább nem fogyna a világítóolaj mög a könyér.” Az igények és a lehetőségek alacsonyan szállnak. A zárlat pedig jól érzékelhetően ambivalens: „Gyék kend hát, oszt ne busuljék kend! Föl kerek, le kerék, majd csak lössz ez még másképpen is – majd ha az enyiszhetetlen világosság fényösködik nékünk is... ”
