Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Kriskó János: Fémszobrok bűvöletében (Ulrich Gábor szobrairól)
67 Új, eddig hiányzó élmény volt Ulrich Gábor számára a matériával való közvetlen, szoros kapcsolat is. A születés élményének átéléséhez már nem volt elég neki a fehér papír, és az azon megszülető monokróm grafika. Noha az is egyfajta születés- vagy teremtésélmény, de hiányzik belőle az az elementáris és direkt visszahatás, az a sokszor kemény fizikai igénybevételt jelentő küzdelem, amelyet az acéllal meg kell vívnia mindenkinek, aki alakítani akarja. Tűzzel, vassal, folyékony fémmel dolgozva, gőzökkel, gázokkal, fényekkel, zajokkal körülvéve, kitéve égésnek, szúrásnak, vágásnak, köhögés rohamnak. Ha ehhez még hozzászámítjuk a technológia alapos ismeretének hiányát is, beláthatjuk, hogy ez olyan párbeszéd az acéllal, amely sokszor fájdalmas, de nagyon intenzív élményt képes nyújtani. Olyat, ami magához láncolja és visszahívja, újabb próbálkozásra ösztönzi az alkotót. Új impulzus volt Ulrich Gábor számára a háromdimenziós tárgyformálás is a kétdimenziós grafika után. Az első csalódás akkor érte, amikor szembesült vele, hogy frissen elkészült szobra nem minden nézetből értelmezhető. Nem azt jelentette, amit szeretett volna, nem volt szép, nem volt érdekes, és hibás volt a struktúrája is. Ekkor tudatosodott benne, hogy a tárgyalkotás a fémszobrászatra jellemző szélsőséges fizikai körülmények között milyen rendkívüli és izgalmas kihívás. Néhány évnyi szobrászkodás után mára elérkezett a tárgyi-anyagi világhoz vezető valódi kapcsolathoz, amelyben már igazi realitásában látja és tapasztalja a világnak ezt a szeletét. Az új képzőművészeti alapanyag, a kemény acél igen alkalmas a maga sokszor durva, rusztikus felületeivel arra, hogy Gábor formakísérleteinek anyagául szolgáljon. Tűzben születik, férfias munkával bár, de jól alakítható, és kivételesen alkalmas a drámai tartalmak megjelenítésére, amelyek nagyon is kapóra jönnek a kontemplatív, meditatív alkatú művésznek. Az, hogy nagyon sokféle műfajban alkot, erősíti benne a folyamatos identitászavart, amit azonban szerencsére képes pozitív energiákká átfordítani. A benne rejlő, a még kevéssé ismert technikának szóló, és javarészt teljesen indokolatlan bizonytalanságnak is kedvez az acél: mivel jól alakítható, korrigálni is könnyebb utólag a már késznek hitt műveket, ha a kételyek mégis hatalmukba kerítik az alkotót. Ulrich Gábor 2017 nyarán mutatta be a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában Szertár című kiállítását, ahol a fentebb tárgyalt organikus jelszobrokat és azok grafikai változatait állította ki. A tárlat eljutott a bukaresti Balassi Intézetbe is, ahol Aurel Vlad világhírű fémszobrász nemcsak megnyitotta Ulrich Gábor tárlatát, de meghívta a műtermébe is, és igen elismerően nyilatkozott egy romániai magyar nyelvű tv-adásnak a magyar művész szobrainak kvalitásairól. A kiállítást itthon is, Romániában is igen pozitívan fogadta a szakma is, a közönség is. Ulrich Gábor, talán az emlegetett bizonytalanságai miatt, nincs híján az öniróniának sem. Szertár című kiállításának megnyitójához kitalált egy nem létező szaktekintélyt, bizonyos professzor doktor Fekete Ernő organoesztétát, aki a következőket írta a kiállított művekről: „Pszeudoteremtmények, álhumanoidok, kétséges eredetű leletek apokrif variánsai, kitalált vizsgálatok preparátumai, megmagyarázhatatlan géplények megtévesztő konst-
