Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Kurdy Fehér János: A tenger emlékei; Egy döntés előzményei; A parancs; Világzene (versek)
47 Világzene (12 hajlás a Kittenberger-fogashoz) A Duna partján, az erősödő szélben, a nedves fövenyen megláttam Tahi fölött a Napot. Sugarai narancssárga edzőcipőmre égtek. Hívott a fényösvény: összes futásomról adjak rögvest számot. Sződligetig és vissza Vácig 12 kilométer a táv, amint akkortájt futottam bárhol is, Berlinben vagy Frankfurt am Main-ban. Levegő töltött fel és ölelt körbe, eltűntem egy napló lapjain, amit már oly régóta írtam lábbal, másodlagos jelenléttel. Az én óriási könyvem, ami inkább hely, mint idő. Években mérve van oldalszáma, lábjegyzetei, előszava. A februári nyárfák, a száraz aljnövényzet, néhány kocogó, futó alak, például a vörös felsős, idősebb férfi, vagy a visszafelé úton a hosszú hajú, tinédzser lány, hová és minek tartott? Hirtelen a napló filmre váltott. Sötétedett. Bagoly árnyéka suhant a bicikliúton a víz felé. Tömör és énszerű lett a sötét, és akkor felötlött bennem, mi minden történhetne itt a ligetben: jó és rossz. Főleg az utóbbi, sőt kifejezetten gonosz dolog, miként igazolnám magam, ha gyanúsított lennék? Több konkrét lépés, igazolás-tény ötlött fel bennem futás közben, már a vége felé – 2 km volt hátra, vagy annyi sem –, hogy felhívom G-t, majd ezt hozom szóba a jardon, vagy erősen köhögök, ha elhalad mellettem valaki, hogy arra visszahivatkozzak. (…) egészen belelendültem a védekezésbe, bár tudtam, semmi sem segíthet, ha a körülmények úgy hozzák, biztos elítélnek, és majd a cellában rakom ki a mandalát, hogy mi vezetett a véghez. Milyen kód van elrejtve bennem? Milyen sors veti rám magát a számtalanból?
