Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Kurdy Fehér János: A tenger emlékei; Egy döntés előzményei; A parancs; Világzene (versek)
45 A fickó vette a jelet, felpörgette bömösét, és eltűnt az M3-asra soroló bal oldali sávban, a fél kilences tejszínű köd búraáramában. Az előzmények szerint hajnalban kelt, beült a sámliba, „a magánűrrepülőjébe”, amit tavaly kapott Zolitól, Jálicstól és Loyolai Szent Ignáctól, bármit is jelentsen az időn átívelő átadásjel. A jezsuita menedzser és szent vezeti őt a négy órával későbbi kekeckedésbe a félautópályán. Ignác atya szorította a kormányt, aki újra lobbantotta a katolikus hitet a XVII. századi Európában. De még a mécses előtt ült és sorra dobálja ki fejéből mindazt, ami az álmában életéből összenőtt. Elsősorban egy a hasán fekete, hátán porosz kék színű piócát, amit ollóval vágott ketté. Amint a vér a gyűrűs testből előbukkan, soha nem tapasztalt őszinteséggel beszélni kezd önmagával. Másodsorban a „terveit hullasztja”, mint egy bő termésű fa. Abból élt, amit kitalált, ezért érezte pazarlónak, de egyben elkerülhetetlennek a hullasztás és az őszinteség együttesét. Harmadsorban mindent kidobott, amit előzetesen tervezett a napra: „ami lehetne” – azt kidobta, és megtartotta azt – „ami van”.
