Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Megérteni egy léthelyzetet (Csorba Bélával beszélget Virág Zoltán)
40 – A Ceruza vagy cenzúra című, 1995-ben kiadott publicisztikai gyűjteményedben kaptak helyet. – Éppen akartam mondani, hogy ebben jelentek meg. – Azaz nem verseskötetben, pedig oda is tökéletesen illenének. Nincs ellenedre, ha szépirodalmi szövegként tartjuk evidenciában mindkettőt? – Nem vitatom. Bár én nem versként fogtam fel őket. Természetesen mindenkinek szíve joga úgy olvasni őket, ahogyan akarja. Örülök, hogy ezek a szövegek elnyerték a tetszésedet. És ha ezeket lírai vagy költői alkotásoknak tekinted, akkor tekintsd őket azoknak. Azt hiszem, hogy a minőségükből, ha ezek tényleg értékes szövegek, akkor ez nem fog semmit elvenni. De másként fogták ezt fel. Én magam sem gondoltam, hogy Az engedetlenség hét aranyszabálya milyen népszerű lesz. Akkor, ’92-ben már eléggé egyértelmű volt a békegondolat, vagy hogy is mondjam, a dezertálásnak a gondolata. És ezt terjesztették. A tudtomon kívül terjesztették ezt a szöveget. A pártlapunknak a viccrovatában jelentettem meg. Sokan emlékeznek még a Hírmondó ra. A Hírmondó nak a viccrovatában jelent meg. Viccnek szántam. Megjegyzem, amolyan komoly viccnek. Ez egy szatíra, a rendszer természetének a szatírája. – A szépirodalomhoz sorolhatóságot a műfaji megjelölés támogatja. – Summa summarum, ezt terjesztették. A VMDK évkönyvét nem én szerkesztettem. Hanem vagy a Hódi, vagy a Vékás, vagy mindketten. A négy évkönyv közül az egyikben megjelent, és a Szerb Radikális Párt egyik képviselője a parlamentben interpellált, mondván, hogy be kell tiltani a VMDK-t, mert íme, itt van, nyílt színi dezertálásra szólítanak fel. Nem maradt a dolog ennyiben, de persze nem tiltották be a szervezetet. Ahhoz ez túl vékony lett volna. Viszont két nagyhatalom is reagált erre. Nekünk abban az időben rendszeres kapcsolatunk volt külföldi diplomatákkal. Többek között az oroszokkal és az amerikaiakkal is, és az oroszok ezt kifogásolták. Erről jegyzőkönyvek maradtak fönn. Az amerikaiak pedig erre úgy tekintettek, hogy ez egy nagyon szellemes tréfa. Mindez a két szemlélet közötti különbséget jól illusztrálja. Ilyen tekintetben ez a szövegem valóban nemzetközi hírnévre tett szert. (Nevet.) – Mitrovica unalmas pillanatai? – Apáinknak és nagyapáinknak valamikor úgy tették fel a kérdést beszolgáltatás idején, hogy kukorica vagy Mitrovica. (Nevet.) Én nem a kukoricára szavaztam, így aztán odakerültem. Kalandos történet. Ezt meg is írtam. Igyekeztem nagyon szigorúan pőrén, szürkén, tárgyilagosan megírni. Az Aracs ban megjelent az elfogatásomnak és a kihallgatásaimnak a története. Úgy gondoltam, hogy azokban a dolgokban, amelyeknek a dokumentumértéke kifejezőbb, mint minden más, Danilo Kišnek adok igazat, aki szerint, ha egy szövegben túlságosan sok a metaforikus elem, akkor az elkerülhetetlenül hazugsághoz vezet. Így ezt igyekeztem kerülni. Summa summarum, ezt leírtam. Ilyen tekintetben ez nem irodalmi szöveg, de ha erre nem így tekintünk, hanem etalonnak mondjuk a Varlam Salamov-féle pőreséget, ezt tartjuk szem előtt, vagy ez a mintaképünk, akkor talán ez is irodalmi szövegnek tekinthető. Nem az élethelyzet azonosságára gondolok itt, hanem pusztán egy olyan szemléletre, amit én az utóbbi időben teljes mértékben a magaménak vallok és a magaménak tartok. Ezt leírtam, hátha egyszer valaki előbányássza, mint te most Az engedetlenség hét aranyszabályá t, és azt mondja, hogy az is irodalom. – Az Új Symposion szellemi-kulturális örökségével összefüggő, és a Sziveri János emlékét többször idéző, mértéktartó megszólalásaidból mindig érződik, hogy nincs ínyedre az utólagos szépítgetések, mentegetőzések és a nyilvános összeborulások mesevilága.
