Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Füzi László: A városról
229 Nem módszeres Kecskemét-stúdiumokat folytattam, inkább egy-egy részterülettel foglalkoztam részletesebben, ahhoz, hogy otthon érezzem magamat a városban, szükségem volt erre, mondom. Kettőezer-tizenháromban, Kada Elek halálának századik évfordulóján Ági múzeumbeli munkatársaival Kada Elekre emlékező kiállítást rendezett a Cifra palotában. Kada ezernyolcszázkilencvenhét és ezerkilencszáztizenhárom között volt a város polgármestere, Lestár Péter munkáját folytatta, az övét Sándor István vitte tovább. Építkező polgármester volt, hasonló gondolkodású polgármesterek azon a századfordulón másutt is megmutatták tehetségüket. Ági a régészet felől jutott el hozzá, bizonyította, hogy Kada korának fontos, az akkori kor szintjén álló régésze volt. Akkor tanárok, írók, gyógyszerészek folytattak ásatásokat, gondoljunk például Tömörkény Istvánra, később Mórára, vagy éppen Németh József tanár úrra, Németh László édesapjára. Kada Elek teremtette meg Kecskemét aranykorát, gazdasági beruházásokkal, a város képének átalakításával, a Művésztelep létrehozásával. A mai Kecskemét gyökerei addig nyúlnak vissza, mondom, a hatvanas-hetvenes évek máig ható fordulata mintha az akkori törekvésekben gyökerezne. Ma ismét a gazdasági beruházások időszakát éli a város. Ezeknek a lépcsőfokoknak az ismeretére is szükségem volt ahhoz, hogy érezzem, hol vagyok, mondom. Soha, egyetlen percig sem éreztem, hogy bezárkóztam volna Kecskemétbe. Nem éreztem, hogy Kecskemét olyan város lenne, amelyikbe bezáródik az ember, mondom. Ezt a várost soha nem tartottam vidéki városnak, az a közeg, amelyikben éltem, a város kulturális-kultúraközvetítő-tudományos rétege megállná a helyét az ország bármelyik pontján. Bizalmas barátaimat kérdeztem meg néha, ha Kecskemétre jönnek, érzik-e azt, hogy úgymond vidékre mennek. Soha nem válaszoltak igennel a kérdésemre. Azt, amit eddig mondtam, természetesen a helyén kell kezelni, mondom. Ahogy számos budapesti műhelyt nem lehet Pesten sem mással helyettesíteni, úgy vidékiekkel sem lehet azokat helyettesíteni, mondom, főképpen a tömegességükkel nem. De hát hallgattam én Kecskeméten a Fesztiválzenekart, s azt mondom, hogy életem egyik legnagyobb élménye a Bartók Vonósnégyes és a Muzsikás együttes közös kecskeméti koncertje volt. Pontos adatok híján, leegyszerűsítve beszélek arról, hogy az elmúlt három évtizedben legalább háromszáz írónak rendeztünk estet Kecskeméten, amivel nem mondtam nagyot, mondom, mert volt olyan estünk, amelyiknek tíz-tizenöt meghívottja volt. A jelentős magyar írók túlnyomó többsége szerepelt a városban, ez annyi más mellett a szokásosnál elmélyültebb beszélgetésekre is lehetőségeket teremtett.
