Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - „Hálás vagyok a sorsnak, hogy történészként levéltárban kezdhettem a pályámat” (Tóth Ágnes történésszel, az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltárának egykori igazgatójával beszélget Sági Norberta)
204 „Hálás vagyok a sorsnak, hogy történészként levéltárban kezdhettem a pályámat” Tóth Ágnes történésszel, az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltárának egykori igazgatójával beszélget Sági Norberta – Igazgató Asszony akasztói származású, és a szegedi egyetemi évek után Kecskeméten kezdett dolgozni. Hogyan kezdődött itt a szakmai pályafutása? – Úgy fogalmaznék, hogy a 80-as évek közepén vissza kerültem Kecskemétre, mivel a 70-es évek második felében itt jártam középiskolába, a Bányai Júlia Gimnáziumba. Az idősebb testvéreim Kalocsán és Kiskőrösön jártak gimnáziumba, én azért kerülhettem akkoriban Kecskemétre, mert már nem vették olyan szigorúan az iskolai körzetesítést. Amikor nekem gimnáziumot kellett választanom, akkor egyrészt a legidősebb nővérem már Kecskeméten élt, másrészt az is motivált, hogy Akasztón tanított Ramháb Mária, aki szintén akkor került Kecskemétre. A gimnázium után Szegedre kerültem magyar–történelem szakra. Az egyetem elvégzését követően esélytelen volt Szegeden állást találni. Amikor állást kerestem, tudtam, középiskolába nem szeretnék menni, inkább valamelyik közgyűjteménybe. Így adódott, hogy a családhoz közel, Kecskemétre jöttem vissza, a Katona József Könyvtárba, ahol egy évig dolgoztam tájékoztató könyvtárosként. – Innen viszonylag gyorsan átkerült a levéltárba. Nem érezte jól magát a könyvtárban? – De igen, szerettem ott dolgozni. Tájékoztató könyvtárosnak lenni azért volt nagyon jó, mert mindenben el kellett mélyülni egy kicsit, hiszen különböző kérésekkel jöttek az emberek, és egyszerre kellett tudni szakirodalmat ajánlani a lakását saját erőből felújítani akaró személynek a tapétázásról, vagy az egyetemi szakdolgozatát írónak. Emellett nagyon sok ismeretségem is származik ebből a könyvtáros időszakomból. Részben akkor ismertem meg a Forrás szerkesztőit, középiskolában tanító tanárokat, a legkülönfélébb embereket. Egykori szegedi tanárom, Ilia Mihály köztudottan nagy mestere annak, hogy a tanítványait, és egyáltalán embereket összehozzon. Amikor a végzés körül már látta, hogy Kecskemét felé orientálódom, felhívta a figyelmemet Füzi Lászlóra és családjára, akik épp akkoriban kerültek Kecskemétre. Velük azóta is szoros barátság köt össze. Tudtam tehát, hogy Kecskeméten lesznek olyan intézményes és személyes kapcsolódási lehetőségeim, amelyek az érdeklődési körömnek megfelelnek. A levéltárba kerülésem egy érdekes véletlen eredménye volt. Ahogy mondtam, szerettem a könyvtárban dolgozni, de azt is láttam, hogy ott a kutatásra kevesebb tér nyílik, és nekem feltett szándékom volt a doktori disszertációm megírása, illetve egy-egy témában az elmélyülés. Egy szombati napon összeis-
