Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - „Szívügyem volt a levéltári iratanyag” (Péterné Fehér Mária ny. főlevéltárossal Kriskó János beszélget)
202 – 2016 januárja óta nyugdíjasként éli az életét. Hogyan telnek a napjai? Mit tudott könnyűszerrel elengedni korábbi munkájából? – Nehéz volt. Majd 39 éven keresztül dolgoztam az intézményben középvezető beosztásban, felelősségem volt az iratanyagért, ezt egyik napról a másikra nem könnyű elengedni. De beláttam, hogy muszáj, hiszen ott vannak az utódok, a kollégáim, és a munkának ez a része már az ő felelősségük. A napi adminisztrációs munka, a különböző nyilvántartások vezetése nem hiányzik. Az iratrendezés, az iratokkal való fizikai kapcsolat igen. De a kutatásokat nem hagytam abba, általában hetenként két délelőttömet a levéltárban, kutatással töltöm. Folytatom tovább, írok, kapok felkéréseket több helyről. – Most éppen min dolgozik? – Aktuálisan is több munkám van folyamatban. Van egy családtörténetem, amit már több éve írok, de egy családtörténet megírása nagyon összetett feladat. Az emlegetett német családok ügyében azért volt könnyebb dolgom, mert egyrészt akkor még bent dolgoztam a levéltárban, és bent maradhattam egészen este nyolc óráig, és tudtam, hova kell nyúlni. Ma már nem mehetek be szabadon a raktárba, nem foghatom meg az iratot, így lassabban haladok. És annál a könyvnél adott volt, hogy hány oldalban kell megírnom a történetet. Itt, ahol nincs terjedelmi korlát, ráadásul számos olyan családtag van, akinek nagyon gazdag és érdekes az élettörténete, és a levéltári iratokon túl más forrásokra is muszáj támaszkodni az adatok összegyűjtéséhez, ez így nehezebb és hosszadalmasabb folyamat. Lassítja a munkát az is, hogy időnként megtalálnak ennél a munkánál sürgetőbb felkérésekkel. Másik aktuális munkám: a város 650 éves évfordulója kapcsán az alapítvány egy kiadvány megjelentetését tervezi Ferenczy Idáról, Erzsébet királyné kecskeméti származású társalkodónőjéről. Ezt készítem elő. Magam is részt ve szek a Kecskemét néprajza kötet írásában, az is sok kutatást igényel. Vannak teendőim most is bőségesen. – Jut ideje a nagymamai szerepre is? – Szorítanom kell rá időt, mert a családtagjaim úgy dolgoznak, hogy nem tudnak mindig elmenni az óvodába az unokámért. Általában tehát én megyek érte, és nyári időszakban is sokszor velem van. Talán nem is feltétlenül jó, hogy ilyen sokat van velem, mert csak felnőttek között forog, és felnőttekkel beszélget, kicsit túlzottan is koraérett. De nem lesz belőle levéltáros, nehezen tud megülni egy helyben. Velem előfordult, hogy otthon írtam, és megfeledkeztem az ebédidőről. Ez az ő esetében nehezen képzelhető el, másféle személyiség. – Mennyire van ma más állapotban rendezettségét, feltártságát tekintve a kecskeméti iratanyag, mint amikor 40 évvel ezelőtt belépett a rendszerbe? – Amikor a levéltárba kerültem, az iratanyag egy részét akkor dobozoltuk, mert jó részük még dobozban sem volt. Mintegy ezer dobozról beszélek. Kialakítottuk a fondrendszereket, felvittük számítógépre ezt az iratrendszert. A rendezettség sokat változott, annak ellenére, hogy a feltételek viszont nem sokat változtak. Ugyanabban az épületben vagyunk, a Klapka utca kivételével, de ott is
