Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Halmai Tamás: Egyenként számolni a szavakat (Beszélgetés Báthori Csabával)

fel Nemes Nagy lakására a Királyhágó utcában). És magam is azt hittem eleinte, ha műveimet vagy fordításaimat egyszerűen megmutatom, azzal valamiféle belépőjegyet váltok egy beszélgetőtársaságba. Vas István már a hetvenes évek közepén hosszú-hosszú levelekben dicsérte - akkor a pécsi jogi egyetem hallgatója voltam - Horatius-fordításaimat. Ma is őrzöm Rajnai László, a nagyszerű pécsi polihisztor leveleit, aki éveken át (mindig szigorúan kétoldalnyi gépelt formában) rajongással fogadta küldeményeimet... Ki emlékszik ma már erre a vidéki héroszra, erre az enciklopédikus tudású ködlovagra, aki a Sétatér és a dzsámi körül sétálgatva szerezte meg a belépőt a művelt halandók paradicsomába? Micsoda lenyűgöző estéket töltöttem el vele a Nádor kávéházban... Tenger volt, tenger tudás és együttérzés és nyelvismeret, csak a szélességét láttuk, a mélységét alig-alig... Aztán jött az emigráció, a nagy magány, a kintlét. De nekem ez nem volt szokatlan. Mi, írók sokszor olyan dolgokkal és úgy foglalkozunk, hogy könnyen elérünk a halál közelébe - az írás magányos hivatás, és voltaképpen egyetlen mérvadó időszaka van, az utókor. Lehet, ha erre gondolok, nem is észszerű panaszkodnom. Az igazi megpróbáltatás, lehet, távozásunk után kezdődik, és vagy a semmivel, vagy az örökkévalósággal kereteződik. Amikor Nyugatról hazatértem, egyik közismert írónk, akivel Bécsben még közös és nyájas nyelvet beszéltünk, közölte velem: „a lapok le vannak osztva", miért jöttél haza? Én azt hittem, itthon tárt karokkal fogadnak... de valójában az történt, hogy a lehetőségek megszűkültek, voltak havi folyóiratok, amelyekben csak bizonyos műfajokban közölhettem, a könyveimről nem - vagy csak ímmel-ámmal - írtak, kiadót alig találtam. Akikkel jót tettem, megtagadtak, mondhatnám Babitscsal. A közben zsíros állásokba férkőzött régi társaság törzsi gondolkodása, szűkkeblűsége, döntően érdekek mentén zajló tájékozódása, kenyérféltése és közönye megszakadásokhoz, gyanakváshoz és álságos versengéshez vezetett. Szaporodtak a tisztázást nem engedő helyzetek, s miután én semmi hűbéri viszonyt nem tűrtem magam körül, a szegény független gyámoltalan helyzetében mindinkább feszengeni kezdtem. A „paradigmaváltás" álarcában tömegével , olyan szereplők nyomultak uralkodó szerepbe, akik sem ütődött ízlésüket, sem vékonyka tehetségüket, sem hiányzó méltányosságukat tekintve nem voltak hivatottak a gyérülő írástudók új hadrendjét meghatározni. Kialakult a dilettánsok ellenforradalmának irgalmatlan közéleti élcsapata, tülekedő embergyűjteménye - és ez az árokfoglalás aztán az összes minden szekértábort ismét egyaránt torz és kirekesztő csoportszervező gyűlöletre szította. Barátaim és közönyöseim körében ugyanúgy tudomásul kellett vennem, hogy a méltányos megítélésnek, kivált esztétikai érvényesülésnek és pártoskodástól mentes közszereplésnek befellegzett. Az idő megrohasztott minden rokonszenvet. Van költő, ma is funkciók birtokosa, akinek könyveiről többször írtam, ma pedig elkönyvelt a vadidegenek között. Nem tudnám végső és döntő okát adni ennek a lopakodó semmibevételnek. Az a kritikai mogulféleség, akinek éveken át dolgoztam egy hetilapban, vagy tizenöt éve a tollát se mozdította értem - közben pedig kőkorszaki kontárokat emelt az ámulat magasába. Vajon miért? Érdekes álom volna, ha egy évtizede238