Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Halmai Tamás: Egyenként számolni a szavakat (Beszélgetés Báthori Csabával)
Halmai Tamás Egyenként számolni a szavakat Beszélgetés Báthori Csabával- Ha visszatekintesz eddigi életművedre, fólhorgad-e benned hiányérzet? Itt kell firtatnom azt is: van-e mű vagy alkotó, amelyről/akiről mást s máshogy írnál mai szíveddel? Mennyire látod teljesnek, amit létrehoztál - s miféle tervek szerint kerekíted tovább? Egyáltalán: tervezhetőek-e terveink?- Eddig ötven kötetet publikáltam, saját műveimet és fordításokat (azaz kettő: a Melankólia című verseskönyv és Robert Walser Fritz Kocher dolgozatai című prózaműve hamarosan megjelenik). Amikor pályámat kezdtem, egyetlen könyvem se volt. Mindegyik könyv mögött komoly erőfeszítés, feszes munka áll. A fordításköteteket sem „kölcsönöztem": mindegyiket magam halásztam ki idegen szövegfolyamokból, szinte egyiket sem készítettem megbízásra, hanem mindet előlegezett lelkesedéssel, éhbérért. Megtanultam közben elmerülni és lélegezni a vizek mélyén. Prózai munkáimat jeges csend övezte. Amolyan saját leheletemmel körvonalazott pálya az enyém, amely egyetlen hosszú, viszonzatlan merészkedés. Lehet, hogy rajtam rontott volna az elismerés. Erőmet abból merítettem, hogy nem vettek tudomásul. Mintha nedves ruhában futottam volna be a távot, olyan nehéz volt. Anyám, az édes, semmit nem teremtett, műalkotás nélkül halt meg. És az is csoda volt, mert élet volt. Bizonyára rugalmasabban kellett volna érvényesítenem ízlésemet, nem hátra kellett volna néznem folyton, hanem néha előre. De a tudás hátrafelé néz, és én a tudásra vágytam. Ma sem csak az ismeret izgat önmagában, hanem az, ami az ismereten túl a tudáshoz vezet. Lehet, hogy nem kellett volna az egész távon komolynak maradni. De én emellett tettem le a garast: hogy csak komolyan nevessek. A művészet alapmozdulata, gondolom, bizonyos vallásosan komolyan vett indulat, mély és rendületlen komolyság. Lehet, hogy műveim kitartottan „felelős" hangneme időszerűtlen, formai szigora befogadásra alkalmatlan, higgadtsága nyomasztó, sötétsége egyoldalú. De egyet elmondhatok: minden pillanatban irtóztam bármiféle árulástól, etikai és esztétikai vonatkozásban egyaránt. Ezt fontosnak tartom. Hogy rosszul választottam néha? Lehet. Nyilván hiba volt, számtalan esetben hiba volt, bizonyos írókat esztétikailag túlértékelni hiteles moralitásuk miatt. Nagy szerzőkkel fogok találkozni a pokolban, és törpékkel a mennyországban, ezt ma már tudom. Hiba volt fokozott rokonszenvvel írni jelentéktelen szerzőkről csak azért, mert háttérbe szorította őket az irodalmi közeg, és keveset vagy egyáltalán nem írni jelentősekről, akik viszolygást keltettek közéleti hivalkodásukkal, tülekedésükkel és romlott irodalomérvényesítő fortélyaikkal. 234
