Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - A. Gergely András: Kimagyarázkodások (Kisebbségiség, humor és életfelfogás a zsidó viccekben)

vicceket, hanem belelát és rálát egyszerre, elbeszélő módot talál egy folytonos elbeszélés változatainak „kibeszéléséhez", mely nem „árulás" vagy tanúságtétel, de mindkettő egyszerre, méghozzá a közösség hozzájárulásával, büszkeségével és szeretetével körülvéve, megerősítve. Kultúra. Kultúra ÉS közösség. Másság a másságban, azonosság az eltérésekben. Pont mint a kulturális antropológia sok egyéb helyszínén, kutatási terepén és témakörében... Az élmény közösségi impresszió, a közös tudás birtoklása és megszólaltatása nem „a zsidó viccnek", hanem a zsidó humornak, világlátásnak, jelen- és jövőképnek egyaránt alapeleme. Papp Richárd új könyvének is. Ugyanakkor Kohn és Grün mindenkori párban léte, bóher és rabbi örök felvilágosult tudásviszonya, meg a gondolati és szópárbaj mindörökké fennálló mivolta nemcsak helyzetfüggő, a résztvevőket is jellemzően leíró, feltételeket is rejtetten körvonalazó természetű, hanem alapvetően meghatározó kultikus eleme is a zsidó humornak.

Kibeszélés, avagy „kifelé" szólás és a közösség tagjai felé tett gesztus együttese ez a fajta feldolgozás, melyen belül a kutatási titkok megtartásának feladata sok esetben a kutató kapacitásának mindvégig próbája is: meddig és miként tud saját választott terepén dolgozni, mennyire vonódik be a figyelme fókuszába került közösség intim rendjébe, s mennyire képes azt is öntesztelő módon kontrollálni, hogy ezzel bekerülése-befogadása nem kevesebb, mint fejlődési eredmény legyen. Hernádi munkájában is megvan a racionalizált, okozati tényekre és lehetséges érvekre támaszkodó értelmezés. De itt, Papp Richárd új könyvében is hasonlóképpen a titokfejtés szertartásába, folyamatos rítusába kerülünk bele: történnek mindennapos és ünnepélyes rítusok, megformálódik ezek értelmezéséről megannyi élmény és éle, hagyománytartó és -megújító, átélő és újrateremtő gesztus, melyekben a másságuk átélésével együtt élő szereplők megteremtik a titkot, „önjáró lényekként" alakitva-formálva a léthelyzetükre mindig reflexíven, bevontán, érdekelten és nyitottan reagáló nézőpontot. Ez a „kívülálló belülállás" a titok lényegéhez tartozik. Ahogyan Raj Tamás a 100+1 jiddis szó című kötetében (Budapest, Makkabi Kiadó, 2006) összegzi (s Papp Richárd is illőképpen idézi): „A zsinagógához elválaszthatatlanul hozzátartozik a humor. Nélküle talán meg sem lehetne érteni ezt a vallást, ezt a közösséget. Főképp elviselni volna nehéz, akárcsak az életet." (Papp 179. oldal) Az „önirónia kontrollja", ahogyan „befelé" is működik, s „a humor ebben a bonyolult történelmi-szociológiai-kulturális mátrixban, az önironikus kontrollal járul hozzá a közösségi ethosz és identitás rugalmas, adaptív és (ezzel egy időben) konzekvens fenntartásához" (írja Papp a 178. oldalon). Mindez olyanképpen hat, mintha „mindennek kulturális hátterét a transznacionális zsidó kultúra" biztosítaná. De „a multikulturális zsidó világ, amelyben több - gyakran egymással éles vitát folytató - világnézet, identitás, vallási-szellemi, vagy akár politikai irányzat van egyszerre jelen, a magyarországi zsidóság társadalmi-kulturális életét is sokszínűvé teszi" (folytatja ugyanott). Ezt a közösségi identitást is kifejező, vicc és poén, irónia és keserédes humor, több(es)jelentésű nyelvi leleményesség közegében generálódó „fejlődési eredmény" Papp Richárd szerint „sem fordul bántóan a saját közösség felé, ahogyan mások kritikája, vagy Isten és a vallási tradíció bírálata sem válik a zsidó humor részévé", derűs álláspont marad inkább. Rálátás a saját kultúrára, átélés az értelmezés folytonos játszmája révén, s kölcsönvéve a másik, a befogadó vagy kirekesztő

228