Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Ćurković-Major Franciska: Thalatta! Thalatta! (A tenger megpillantásának élménye a magyar irodalomban)

okról. Fiúméba érve leírja a város földrajzi fekvését, nevezetességeit, iparát, közigazgatását, lakosságának összetételét, kereskedelmét. O is megörökíti azt a pillanatot, amikor a tengerhez érkezett, s ezen az általa megrajzolt képen már jórészt körvonalazódnak a későbbi leírások tulajdonságai. A tengert vagyis a szigetek bezárta Quarnerói-öblöt a hegy tetejéről, madárperspektívából látja, és megjelennek a táj oly jellemző elemei is, a hajók: „Amint az ember a Pécs hegyén leereszkedik, a tengert látja maga előtt; nem a nagy tengert ugyan, hanem azt, amely a Magyar Littorale és a Velencei Dalmácia szigetjei közt vagyon. De már csak ezt a kis tengert is, olyannak, aki tengert sohasem látott, látni szép tekintet; az egész vidék az ember előtt víz, és a szigetek csak messze vetnek határt a szemnek. Itt is, amott is egy-egy hajót lát a zöldellő tengeren. "7

Mike Crang az utazás kultúráját elemezve bizonyos hierarchiát állított fel az utazó emberek között, amit három kifejezéssel nevezett meg. Felfedezőnek azt, aki ismeretlen tájakat rajzol fel a térképre, utazónak azt, aki a kitaposott utakat igyekszik kerülni, és így utazása során különféle jelenségekkel találkozhat, végül turistának azt, aki a kitaposott utakat járva a már ismertet reprodukálja. Crang ugyanakkor azt is hozzáfűzi, hogy ez a felosztás kissé nehezen tartható fenn.8 Ha ezt a hirerarchiát alkalmazni kívánnánk a magyar utazókra, akkor Thurzó György és Teleki Domokos útleírásait a felfedező kategóriájába sorolhatnánk, hiszen ők rajzolták meg a térképet a jövő utazóinak, ők jelölték ki az utat Horvátországon keresztül az Adriai-tenger felé. Leírásaik, amelyek feltérképezik az ismeretlen tájakat, magasfokú érzelemmel telítettek, egyúttal Crang tartózkodó álláspontját is igazolják.

A Károly út kiépítése után, a 19. század elején elkészült a Lujza út9 is, amely Károlyvárost összekötötte Fiúméval. Mivel a Károlyvárostól Magyarországra vezető út már jóval előbb kiépült, a magyarok számára ez az út lett akkor a legrövidebb és legmodernebb út az Adria felé. 1873-ban kiépült a Budapestet Fiúméval összekötő vasútvonal is. Az útirány, amelyet követve az utazók elérhették úti céljukat, azokon a városokon keresztül vezetett, amelyet Thurzó György, utána pedig Teleki Domokos kijelölt.

A magyarok utazása az Adriára folytatódott a 19. század első felében. Naplójában megörökíti utazási élményeit Wesselényi Miklós és Széchenyi István is. Följegyzéseik bővelkednek az események leírásában, ám a tenger megpillantásának élménye náluk kevésbé érzelemben gazdag, politikai jelentőségük érméi összehasonlíthatatlanul fontosabb. A magyarok tengerre utazására a 19. században sokkal nagyobb jelentőséggel volt Kossuth Lajos. Szerinte Magyarország gazdasága számára életfontosságú az, hogy a magyar mezőgazdasági termékek közvetlenül, a legrövidebb úton jussanak el a tengerhez, onnan pedig a világpiac7 Teleki Domokos: Egynéhány hazai utazások leírása Tát- és Horvátországoknak rövid es mertetésével együtt (Budapest: Balassi, 1993), 126.

8 Mike Crang: „Putovanje/Turizam". In: Kulturna geografija. Kriticki rijecnik kljucnih pojmova, szerk. David Atkinson, Peter Jackson, David Sibley, Neil Washboume (Zagreb, Disput, 2008), 65.

9 Fest: „A magyar tengerpart közlekedési viszonyai", http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0007/27.html

210