Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Tarján Tamás: A dubrovniki Szent Balázs-templom leírása
A szemvesztés, egyszeműség torzsága vagy rémülete. Matt tekintetek, kialvadt szemüregek néma kiáltása. A dubrovniki Szent Balázsok - a gótikusán nyújtott Szent Balázs-ábrázolások - (temploma csúcsán, az erődfal mentén, a házak szoborfülkéiben, az Argentina halijának freskóján) mind egyarcúak. Sveti Vlaho jóságos, bölcs, nyugodt öreg. Bacon betegesen elkerekült fejű, kortalanul koravén, dúlt küklopszi modelljei homloktól állig kietlenek. Ezek az „egyforma", valójában csupán látszólag egybevágó sivatag-arcok mégis napszúrástól tüzesek, vagy az örök éjszaka abszurdumától fagyosak. A Balázs által hajdanán megvédett, újkori megpróbáltatásai után halottaiból feltámadt város galériájában Bacon temetetlen arcaival szembesülünk. A múzeum a horvát képzőművészet tegnapi és mai klasszikusainak ugyancsak otthona. Becsületből és érdeklődésből ezt a változatos világot is bejárom. De utána ismét: Bacon. A riportfilmek, háromszor is. A felismerhetetlenségükben eltéveszthetetlen személyek portréi. És a pápák. A sok-egy. A Pope. * Már csak a hazaindulás napjának délelőttje maradt a Balázs-templomra. Hajnalban furcsa zaj az utcafront felől. Mintha golyószóró hangja erősödne-gyen- gülne. Lassan ráébredek: a felcsavart napellenző ponyva hengerét rázza a szél, sorozza a csapkodó, viharos eső. Reggel esik a hó. Tegnap óta legalább tíz fokot csökkent a hőmérséklet. Irány vastag pulóverben, kabátban, leszegett fejjel, hajadonfőtt, hófúvásban a templom. Nyitva. Ugyanúgy minden ízében ragyog, mint a Stradun és épületei. A márvány hófehér, az orgona barokk aranyozása szinte felzeng, az ezüst örökmécsesek válaszolnak. A patrónus szobra szintén ezüstből, ötvös remekmű. A kezében tartott városmaketten még Dubrovnik utcái is megkülönböztethetők egyesével. A belső tér meglepően kicsi, tán csak az oldalhajók érdekes, elöl kiszögellő alakítása miatt. A karácsonykor szokásos „betlehemet" a bal mellékoltár alatt: közvetlenül a keresztre feszített Krisztus korpusza alatt építették meg. Nem csupán a halott Megváltó ember nagyságú szobra és a tenyérnyi-piciny játékjézuska alant jászolba fektetett babácskája képez kontrasztot. A Kisded közelében nincs senki. Se Mária, se József, se más. A fehér kelmén, tisztes távolságban, mindössze négy arctalan apró bábu, pórias gúnyában. Meglehet, mindegyik pásztor. Az egyik furulyái. Igaz, egy másik vándorbotra vetett batyuval áll. Messziről érkezett? Csemetefenyő, vázában fehér virág, imalapocska, pénzgyűjtő kiskosár: ezek is a betlehem léckerítéséhez húzódnak, magára hagyják az újszülöttet. A pár percre felkattintható villanyizzók mellett viaszgyertyák sorakoznak. Gyertyát gyújtok. Nem egyet. Öntudatlanul számolom, hányat s kikért illesszek a táncoló lángú gyertyák, mécsesek közé. Húsz perc teltével harmadszor járnám körbe a templomot. Rajzolok, fényképezek, jegyzetelek. Előbb a labora, s majd aztán az óra. Rezgésével üzenetet jelez kabátzsebemben az elnémított mobiltelefon. Az utazási iroda sms-e: taxival azonnal induljak a repülőtérre. A rossz időjárás miatt 205
