Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Tarján Tamás: A dubrovniki Szent Balázs-templom leírása
Tarján Tamás A dubrovniki Szent Balázs-templom leírása Egy órával ezelőtt még szeretett kátéd ralis-kisvárosomba, Winchesterbe készültem, s most kezemben a last minute dubrovniki repülőjegy, bécsi és zágrábi átszállással. Kedvelt utazási irodám mindentudó fiatal ügyintéző kisasszonya öt perc alatt meggyőzött: válasszam inkább a tél helyett a tavaszt. A ködös Albion vendégszeretőbb lesz köd nélkül, a horvát tengerparton pedig jelenleg is, amikor 2016 után hamarosan 2017-be fordul a naptár, tartósan 10 fok felett van az átlag- hőmérséklet. Hét szép nap, jutányosán. Miért is ne? „Tizenhét nap Raguza!" - adtuk ki a nagy kaland jelszavát barátommal 1974-ben. Épp befejeztük az egyetemet, még diplománk személyes átvételéről is lemondtunk a jugoszláviai terv kedvéért. Nekem első külföldi utam ígérkezett. Nem pusztán Raguza (válltáskánkban a Sándor Mátyás sal mint „turisztikai szakirodalommal''), hanem Mostar, Szarajevó, Split, Hvar. Több lett tizenhét napnál. Autóbusz, hajó, gyalogszer, váltogatva, négyesben. Legtöbb epizódjára emlékszem. Szarajevói haza- és visszafutásom alaposan megizzasz- tott - az éttermi, második „molim, pol litra bijela vina, pol litra crvena vina" rendelésnél vettük észre: mindnyájan a szállodában felejtettük pénztárcánkat. A nudistastrand óvatos, egymás előtt is piruló becserkészése egy Dubrovnik közeli szigeten történt, ahol elsőként P. Zs. magyar színművésznővel találtuk magunkat szemben (azóta elmeséltem neki; kacagott). Az éjszakai Adria, az először kóstolt Stella Artois sör: a kiürült kis palackokat ugyanúgy nagy ívben a kékessötéten csillogó hullámokba hajítottuk - mit sem tudva még ökológiáról, szelektívről -, mint szinte valamennyi utastársunk. A Mestrovic-múzeum torokszorító szobrait órákig jártuk körül. A cipővásárlás a „kapitalista" Jugoszlávia egy gazdag választékú üzletében hat évre biztosította ünnepi lábbelim. A folyamatos visszaút sokkal hosszabbnak, barátságtalanabbnak érződött, mint a szakaszos, állomásonként megpihentető odaút. Éppen éjfélkor ért autóbuszunk Pest szívébe. Tehát: miért ne? S mit érnek az emlékek...? Hiszen amint az a Mostar, az a Szarajevó, úgy az a Dubrovnik is eltűnt az ezerkilencszázkilencvenes évtizedben. Az út mellett szól, hogy amikor 1992-ben egy kiadó felkérésére összeállítottam a „Névnap könyvek" népszerű sorozatának BaZázs-kötetét, alig pár sor beszélt 199
